Belföld

Véresre verte egymást két férfi a közös exük miatt

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Szerencsi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik agyba-főbe verték egymást egy nő miatt.

Az egyik férfi április közepén ittasan megjelent a volt élettársa bodrogkisfaludi házánál, és a kapu előtt, illetőleg az utcán beszélgetni kezdett az asszonnyal. A beszélgetés közben hangoskodni kezdtek, és a nővel egy háztartásban élő, azonban tőle már elvált volt férj ittas állapotban kiment hozzájuk, az asszonyt beküldte a kapun belülre, a kaput bezárta, a kulcsot a földre dobta, a másik férfit pedig haza küldte.

A nő azonban visszament a ház elé és újból beszélgetni kezdett volt élettársával, ezt az elvált férj nehezményezte és rájuk szólt, majd a két férfi szóváltást követően összeverekedett.

A volt élettárs a nála lévő viperával, míg a volt férj ököllel ütötte a másikat. Ezt követően a volt férj kicsavarta a férfi kezéből viperát, és azzal ütötte tovább. Az asszony megpróbálta szétválasztani őket, közéjük állt, illetve elvette tőlük a viperát, ám ez sem gátolta meg a további verekedést. Agyba-főbe verték egymást, majd a volt férj megszerezte az asszonytól a viperát, és még egy alkalommal fejbe vágta a másik férfit.

A nő rendőri segítséget kért, akik kiérkezésük után a sérüléseket látva, mentőt hívtak a két férfihoz. A két férfi nem terjesztett elő magánindítványt egymással szemben könnyű testi sértés miatt. A két férfi beismerő vallomást tett, magánindítványt azonban nem terjesztettek elő egymással szemben. Az ügyészség az egyik férfira felfüggesztett börtönt, a másikra pedig közérdekű munka büntetést indítványozott.

Kiemelt kép: fegyverlabor.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik