Belföld

Egyetlen ékezettel zavarnák össze az ellenzéki szavazókat

Újpesten az ellenzéki pártok megalakították az UPK nevű szervezetet, ezzel indítják majd a közös polgármester- és képviselő-jelöltjeiket az őszi önkormányzati választásokon. És micsoda véletlen, a bejegyzési okiratokban megtalálható működési célokat lemásolva hirtelen megalakult egy másik egyesület is, ÚPK néven – írja az Index.

A május közepén bejegyzett ÚPK (Újpesti Patrióták Egyesület) az egykori szocialista újpesti önkormányzati, illetve országgyűlési képviselő Horváth Imre nevén van. Horváth azt mondta, hogy valóban Újpesten indulhat az októberi választáson.

A dolog onnantól érdekes, hogy létezik egy másik UPK is Újpesten, az Újpestiek Közössége Egyesület. Az UPK már korábban, 2018 decemberében létrejött, ebben az összes ellenzéki párt képviselteti magát, az egyesület elnöke pedig a Momentum által adott helyi polgármesterjelölt, Déri Tibor.

Ez az UPK lesz az, amely az ellenzéki összefogás polgármester- és képviselő-jelöltjeit indítja a IV. kerületben, bár a szavazólapon elvileg megtalálható lesz az összes részt vevő párt logója is.

Ettől függetlenül aligha véletlen, hogy Horváth Imre vagy az újdonsült civil szervezete bejegyzésében „segítségére lévők” az ÚPK nevet választották.

Az Index kérdésére, hogy mit jelent a Újpesti Patrióták Egyesületéből a rövidítésben szereplő „K” betű, a politikus azt mondta, azt hogy „közösség”. És hogy akkor miért nem ez lett a név is? Horváth szerint

 így adódott.

További furcsaság, hogy a civil szervezetek bírósági bejegyzésében szereplő „cél szerinti leírás”: az ÚPK és a UPK esetében gyakorlatilag szóról szóra megegyezik. Horváth Imre erre azt mondta az Index újságírójának, hogy: „Ha így megnézte, akkor maga jobban tudja, mivel foglalkozik az egyesület.”  A 75 éves exszocialista azt is mondta, hogy „nem aggódik, mert demokráciában elfogadható, hogy több civil szervezet induljon egy választáson”.

Déri Tibor szerint a törvényszék névellenőrzésén azért csúszhatott át az ÚPK bejegyzése, mert az UPK a fővárosban jött létre, az utóbb létrehozott egyesületet pedig Egerben jegyezték be. A momentumos azt mondta az Indexnek, keresik a jogorvoslati lehetőséget a választók megtévesztésére szolgáló, egyértelmű trükk miatt.

Déri szerint a fideszes polgármester „Wintermantel Zsolthoz bejárással rendelkező” Horváth Imrének egyértelműen nem egyéni akciójáról van szó. Állítása szerint az exszocialista politikust a kerületi vagy az országos Fidesz irányíthatja, méghozzá azért, mert a kormányoldal érzi a vesztét Újpesten, ahol a legrosszabb fővárosi eredményüket produkálták a májusi európai parlamenti választáson.

Újpesten az ellenzéki együttműködés 2018-ban egyéni képviselő mandátumot eredményezett az ellenzéknek, azon belül is a DK-s Varju Lászlónak. Amikor kiderült, hogy az MSZP belement a megállapodásba, így a DK-é és nem az MSZP-é lett a körzet, a volt szocialista képviselő Horváth Imre, aki a Kiss Péter halála miatt rendezett időközi választáson szerzett

2014-ben mandátumot ebben a körzetben, korábban pedig két ciklusban is önkormányzati képviselő volt, kilépett a pártból, és elindult függetlenként a választáson: 1332 szavazattal 2,34 százalékos eredményt ért el.

Kiemelt kép: MTI / Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik