Belföld

Letartóztatták az intim fotókkal zsaroló nőket

5 millió forintot követeltek a férfitől. Megfenyegették, ha nem fizet, a kompromittáló felvételeket megosztják az interneten.

A Békéscsabai Járási Ügyészség a letartóztatását kezdeményezte annak a 27 és 29 éves nagykamarási nőnek, akik intim helyzetben készült felvételekkel zsaroltak egy férfit. A két nő június 10-én, tudtán kívül, intim helyzetben videó- és fényképfelvételt készített róla, három nap múlva pedig megzsarolták.

5 millió forintot követeltek, megfenyegették, ha nem fizet, a kompromittáló felvételeket elküldik családjának, megosztják az interneten. A sértett a két nővel történt megállapodás alapján 500 ezer forintot elhelyezett Csabaszabadiban, egy buszmegálló melletti szeméttárolóban.

A pénzért a két nő bűntársai mentek, őket az időközben értesített rendőrök a helyszínen elfogták.

A két nő letartóztatását azért kezdeményezték, mert tartani lehetett attól, hogy szabadlábon – a már elfogottakon kívüli – még szökésben lévő bűntársaikkal összebeszélnének, a sértettet befolyásolnák, amivel a bizonyítást megnehezítenék. A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója osztotta az ügyészség álláspontját, a két nő letartóztatását 1 hónapra elrendelte. A két nő 1 évtől 5 évig terjedő börtönt is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik