Belföld

Kisvárda vesztésre áll, amiért kirúgta a stadion építőjét

Kisvárda önkormányzata eddig meglehetősen szerencsétlenül jött ki az állami támogatásból finanszírozott városi futballstadion-építésből, a beruházóval kialakult vitája miatt elbukhatja költségvetési tartalékát.

A 24.hu információja szerint a kisvárdai önkormányzatnak 398,5 milliós forintot kellett bírósági letétbe helyeznie a Penta Industry-val vívott csatájában.

A képviselő-testület Leleszi Tibor polgármester előterjesztésére június 7-én hozott határozatot arról, hogy eleget tesz a Nyíregyházi Törvényszék végzésének. Ám a város számláján már csak 243 millió forint maradt a stadionra kapott állami támogatásból, ezért a további 155 milliót a működési célú tartalékból kellett kipótolni.

A kisvárdai focicsapat stadionjára eredetileg Seszták Miklós, egykori fejlesztési miniszter lobbizott ki sikeresen központi támogatást. A költségek az építkezés során folyamatosan nőttek. Az állam végül többszöri módosítás után 2,4 milliárd forinttal támogatta a beruházást. Az UEFA III-as kategóriájú, 2850 fedett ülőhellyel és 9 skybox-szal rendelkező létesítményben tavaly augusztusban tartották a nyitómeccset.

Az önkormányzat egy hónappal később felmondta a fővállalkozóval kötött szerződést, a munkásokat pedig egyik pillanatról a másikra kizárta a stadionból.

Az önkormányzat szerint az avatás előtt teljesen megcsúszott a létesítmény átadási menetrendje, és a Penta Industry nem javította ki a bejárások során észrevételezett műszaki hibákat, hiányosságokat. Ezért nem fizették ki a költségek utolsó részletét, és több százmilliós kötbérrel is megfenyegették a céget.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Leleszi Tibor. Fotó: Balázs Attila / MTI

A Penta Industry ezzel szemben azt állította, hogy az önkormányzat hivatkozásai valótlanok voltak. A cég szerint a szerződésmódosítások miatt – például a skyboxok építésénél – összességében még 300 millió forintnyi pótmunkát is elvégeztek. Ezt azonban az önkormányzat nem akarja kifizetni.

A Penta a Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez fordult, hogy állapítsa meg, kinek és mennyi pénzt kell fizetnie azokért a munkákért, amelyek a cég kizárása előtt elkészültek. Az pedig megállapította, hogy a vállalkozó 398 millió forintot követelhet jogosan Kisvárdától.

A döntést a város nem fogadta el, így a vita bíróság elé került. A Nyíregyházi Törvényszék ezt követően szólította fel az önkormányzatot, hogy helyezze letétbe az összeget.

A város akkor kerül igazán bajba, ha a per nem zárul le az év végéig. A városnak ugyanis addig el kell számolnia a stadionra kapott támogatással, és legrosszabb esetben a most letétbe helyezett állami 243 millió helyett is saját forrást kell befizetnie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik