Belföld

Egy igekötőt direkt lehagyott az ügyészség Czeglédy Csaba ügyében

Az ügyészség hiába próbálkozott, a Szegedi Törvényszék végzése szerint a büntetőeljárási törvény nem ad lehetőséget arra, hogy folytassák Czeglédy Csaba ellen az évek óta tartó büntetőügyét, annak ellenére sem, hogy a szombathelyi politikus mentelmi joga megszűnt – számoltunk be róla a hvg.hu nyomán.

Czeglédy felkerült a Demokratikus Koalíció EP-listájának utolsó helyére, így bár nyilvánvaló volt, hogy nem szerez mandátumot, jelöltként ő is mentelmi jogot szerzett a kampány időszakára. A bíróság májusban kérte a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy függessze fel a politikus mentelmi jogát, ezt azonban az ellenzéki delegáltak leszavazták, így a bíróságnak meg kellett szüntetnie az eljárást.

Június 13-án a Csongrád Megyei Főügyészség indítványban emlékeztette a törvényszéket, hogy ideje felvenni a fonalat Czeglédy ügyében. Szanka Ferenc ügyész levele így kezdődik:

Indítványozom, hogy a Szegedi Törvényszék Czeglédy Csaba tekintetében a Be. (büntetőeljárási törvény) 719 paragrafus 5-ös bekezdése alapján a megszüntetett büntetőeljárás folytatását rendelje el.

Vagyis az ügyészség ott akarta volna folytatni az ügyet, ahol tavasszal abbamaradt, és az indítvány bevezetőjéből úgy tűnhet, mintha erre a törvény is megadná a lehetőséget.

Csakhogy az ügyész úgy hagyott el egy igekötőt a törvényszövegből, hogy azzal indítványát jobban alá tudja támasztani. Az ügyész által emlegetett bekezdésben valójában az áll, hogy az eljárás megszüntetése nem akadálya annak, hogy a mentelmi jog megszűnését követően a büntetőeljárást lefolytassák, nem pedig az, hogy folytassák. Tény, hogy az ügyészi indítvány a későbbiekben több helyen pontosan idézi a törvényt, de a bevezető jelentősen módosította annak értelmét.

A Szegedi Törvényszék azonban nem „dőlt be”, elutasította az indítványt azzal, hogy legfeljebb újrakezdeni lehet az eljárást.

Czeglédy Csaba, aki 2017 nyarától másfél éven át volt előzetes letartóztatásban, a 24.hu-nak azt mondta, lelkileg felkészült rá, és a családját is felkészítette arra az eshetőségre, hogy ha ismét az elejéről indul az eljárás, akkor az ügyészség nem idézést küld majd, hanem ismét őrizetbe veszik.

Attól nem tartok, hogy újabb előzetes letartóztatást rendelnének el, hiszen sokak bánatára nem szöktem el, de kétszer már őrizetbe vettek, egy harmadik nem lenne meglepetés.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik