Belföld

Darabosra törték a béresük koponyáját, mert más gazdához szegődött

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy jánoshalmi apával és fiával szemben, akik karókkal verték össze az állatgondozót, mert más gazdához szegődött.

A 60 éves jánoshalmi férfi és 33 éves fia teheneket tartottak egy miszlai tanyán úgy, hogy az állatok gondozására, felügyeletére embert fogadtak. A béres úgy vállalta el a munkát 2016 májusában, hogy 80 ezer forint fizetést, szállást és ételt kap. A férfi azonban egy fillért sem kapott júliusig.

Egyik nap megjelent a gazda Miszlán, hogy az állatokat és a gondozót ellenőrizze, de sem fizetést, sem pedig élelmet nem vitt a béresnek, a férfi ezért úgy döntött, hogy otthagyja munkaadóját és más munka után néz.

Meg is egyezett egy környékbeli másik gazdával, akinél a férfi két nap múlva elkezdte a munkát. Miután kitudódott, hogy a béres máshova szegődött, következő éjjel telefonon jól fizető munka ürügyén kicsalták az Alsómégy határán lévő köves úthoz.

A sötétben mobiltelefonjával világító béresre ekkor korábbi gazdája és annak fia karókkal rátámadt és ütni-verni kezdte azzal a felkiáltással, hogy „ezt azért kapod, mert eljöttél”. Egy idő után a férfinak sikerült az út melletti kukoricásban elbújnia, így támadói felhagytak a további bántalmazásával. Éjfél után nem sokkal vadászok találtak rá a vérző férfira és ők hívtak hozzá mentőt.

A férfinak a bántalmazás következtében a koponyája bal oldalon darabosra tört, de a fején és a térdén többszörösen repesztett, roncsolt sérüléseket szenvedett. Súlyosabb következményként akár agyzúzódás is bekövetkezhetett volna, amely életveszélyes sérülést jelent.

Az ügyészség börtönt kért az apára és a fiára is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik