Belföld

Áthelyezték a Hableányt az uszályra, a csepeli kikötőbe viszik

Véget ért a Hableány hajó kiemelése, a Clark Ádám daruval sikerült az uszályra emelni és ott rögzíteni a hajót. A ronccsal 16 óra körül indultak el a csepeli kikötőbe, ahol átnézik a hajóban lévő iszapos réteget, megkezdik a helyszíni szemlét és a roncs vizsgálatát.

A mentőcsapatok reggel hat óra után kezdték meg a kiemelést, az előkészületi munkák után viszonylag hamar sikerült a roncs egy részét a víz fölé emelni, utána viszont a könnyebb kiemelés érdekében órákig szivattyúzták ki a vizet a hajó testéből. Délelőtt fél 11-ig négy holttestet emeltek ki a hajótestből, köztük egy kislányt és az édesanyját, illetve valószínűleg a hajó kapitányát. További négy holttestet még keresnek a mentőcsapatok. A mentés során több búvár is holttestek után kutatott a hajótestben, de a vastag iszapréteg annyira akadályozta a búvárok munkáját, hogy a szakemberek végül úgy döntöttek, majd az elszállítás után vizsgálják át a roncsot.

Kiemelik a Hableányt a Dunából - fotók
Kedden hajnalban a mentőalakulatok elkezdték kiemelni a tragikus sorsú turistahajót.

Kedden kora délután a Margit hídon sajtótájékoztatót tartott Gál Kristóf rendőrségi szóvivő, aki több, már korábban a sajtóban megjelent információt megerősített. Például azt, hogy a hajót valóban a csepeli szabadkikötőbe szállítják, ahol már napokkal ezelőtt kialakították a vizsgálat helyszínét. A Hableányt hajózási és műszaki szakértők fogják megvizsgálni az ügyészség képviselőinek jelenlétében.

A szóvivő elmondta zajlik a négy megtalált holttest azonosítása, de vélelmezhetően valóban megtalálták a hajó kapitányát, illetve a dél-koreai turistacsoport egyetlen gyerek tagját, egy 6 éves kislányt. Hozzátette: a rendőrség a mostani tudása szerint négy további utast keres eltűntként, ezért megduplázták a keresésben részt vevő emberek létszámát a Budapesttől délre eső szakaszon.

A nyomozásnak egy gyanúsítottja van, a Viking Sigyn ukrán állampolgárságú kapitánya.

Gál Kristóf megerősítette, miután a szállodahajó hétfőn újra Magyarországra érkezett, a rendőrség ismételten átvizsgálta azt, hogy további bizonyítékokat gyűjtsenek.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ osztályvezetője a 24.hu-nak elmondta, hogy nagy kő esett le a szívéről a kiemelés után:

Tudtuk, hogy számunkra az igazi felemelő pillanat lesz, amikor a roncs az uszályon koppan. Sikerült ezt a sokrétű munkát igénylő feladatot a sok tapasztalt munkatárssal, búvárral és szakemberrel végrehajtanunk. Mindenki nagyon komoly munkát végzett, hogy ez sikerüljön. Most a roncs rögzítése következik, ha ez megvan, akkor Csepelre szállítják. Ott elkezdődik a helyszíni szemle, majd átvizsgálják a hordalékot, hogy nincs-e benne esetleg újabb áldozat.

Fotó: Marjai János / 24.hu

9 óra után Pintér Sándor belügyminiszter is megérkezett a helyszínre, majd nem sokkal később távozott. Mentés közben a mentőcsapat egyik tagja a vízbe esett, de a TEK és a tűzoltók gyorsan kimentették.

A Hableány sétahajó 13 nappal ezelőtt, május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, négy embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73901902, MPE Hajnalcsillag Szenvedélybetegek Rehabilitációs Otthona. Drog- és alkoholfüggő nők kezelése Dunaharasztiban., Place: Dunaharaszti, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.