Belföld

Visegrádon állt meg a Viking Sigyn

Hétfő reggel elhagyta Esztergomot és Budapest irányába tartott Viking Sigyn szállodahajó. A Vessel Finder portál adatai alapján megírtuk, hogy vasárnap este már az országhatárnál járt a hajó, amely május 29-én a Hableány turistahajóval ütközött Budapesten, és elsüllyesztette azt.

Arról nincsenek pontos információk, hogy miért térhet vissza a fővárosba hajó, igaz, a dél-koreai külügyminisztérium többször is kérte a magyar kormánytól, hogy foglalják le a hajót, de a magyar hatóságok azt mondták, hogy minden szükséges bizonyítékot begyűjtöttek a hajóról, ezért engedték el a baleset után.

A hajót eredetileg csütörtökre várták vissza Budapestre, az Infostart korábban arról írt, hogy menetrendszerű járatként érkezik, Passauból. Ugyanakkor az is kérdéses, hogy a Viking Sigyn valóban megérkezik-e a fővárosba, ugyanis a Vessel Finderen azt írják, hogy a célállomás Visegrád.

A dunai hajóbaleset huszadik halálos áldozatát vasárnap találták meg, még hét dél-koreai utast, és a Hableány magyar kapitányát keresik a hatóságok. A balesettel kapcsolatos cikkeinket itt találják.

Frissítés

Olvasónk hétfőn délelőtt 10 óra körül Visegrádnál fotózta le a hajót.

Fotó: olvasó

Kiemelt képünkön a Viking Sigyn a baleset után, fotó: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik