Belföld

Újabb holttestet találtak a roncsnál, megpróbálják felszínre hozni

A koreai búvárok hétfő délutáni bravúrja után hamarosan újabb holttestet próbálnak meg felszínre hozni a búvárok a Margit hídnál.

Egy mentési munkálatokban részt vevő szakembertől megtudtuk, hogy a merülésre készülődő búvárok ezúttal sem fognak bemenni a hajóroncsba, hanem ahogy kedden, úgy ma is egy nyílászáró környékére beakadt áldozatot szeretnének a felszínre hozni majd. A tegnapi magyar és koreai közös munka ugyanis tényleg jól sikerült. A magyar búvárok megtalálták és rögzítették, a koreaiak pedig felhozták a női áldozatot.

Kedd délelőtt már tettek egy kísérletet a magyar búvárok arra, hogy felhozzák a másik lent talált áldozatot is, de nem jártak sikerrel. Úgy tudjuk, hogy ezt követően kétórás válságértekezletet tartottak a mentésben részt vevő vezetők, ahol alaposan átbeszélték, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy felszínre hozzák a tizedik áldozatot is.

Több verzió is lehetséges a szakember elmondása szerint. Az egyik az, hogy a lemerülő búvárok megpróbálják kézben felhozni, vagy egy rögzítő kötél segítségével felhúzni az áldozatot. De lehetséges verzió az is, hogy egy automata mentőmellényt tesznek az elhunytra, és az hozza majd felszínre a holttestet. A pontonon lévő katonák, búvárok és szakemberek már elkezdték a felkészülést az újabb merüléshez, a terv szerint magyar búvárok fognak merülni hamarosan.

Ha minden a tervek szerint alakul, és sikerül felhozni az újabb holttestet is, akkor holnap elkezdik részletesen felmérni a Hableány roncsait, hogy a legapróbb részletekig is kidolgozzák, miként tudják a felszínre hozni majd.

Felszínre hoztak egy holttestet a Dunából a koreai búvárok
Közel egy órán át voltak víz alatt. Amikor kijöttek, próbálták eltakarni őket kollégáik.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik