Belföld

Újabb holttestet hoztak felszínre a Margit hídnál

Mint arról korábban beszámoltunk újabb holttestet találtak a búvárok a Hableány roncsainál. Egy mentési munkálatokban részt vevő szakembertől megtudtuk, hogy az volt a keddi terv, hogy ismét egy nyílászáró környékére beakadt áldozatot hoznak majd a felszínre.

Ma délelőtt már tettek egy kísérletet a magyar búvárok arra, hogy felhozzák a másik lent talált áldozatot is, de nem jártak sikerrel. Ezt követően kétórás válságértekezletet tartottak a mentésben részt vevő vezetők, ahol alaposan átbeszélték, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy felszínre hozzák a tizedik áldozatot is. Ezúttal a magyar búvárok hajtották végre a bravúros akciót.

Fél kettő körül kezdték a merülést, és 14 óra 20-kor sikeresen felszínre hozták az újabb áldozatot. Ezzel tízre emelkedett a halottak száma.

Úgy tudjuk, hogy holnap elkezdik részletesen felmérni a Hableány roncsait, hogy a legapróbb részletekig is kidolgozzák, miként tudják a felszínre hozni majd.

Frissítünk!

Később a TEK megerősítette az általunk leírtakat. Közleményükben azt írták, hogy a magyar búvárok a reggeli merülés során egy holttestet találtak a hajóroncs ablakában. A részletes előkészítő tevékenység és megfeszített, hatórás csapatmunka eredményeképpen pedig sikerült felszínre hozniuk a holttestet délután. Hétfőn két ember, most további egy ember holttestét találták meg, így jelenleg még 18 embert keresnek.

Újabb holttestet találtak a roncsnál, megpróbálják felszínre hozni
Megkezdték a készülést az újabb merülésre.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik