Orbán Viktor miniszterelnök felelőssége a magyar média külföldiek által segített felvásárlásának ügyében és az ehhez kapcsolódó korrupciós ügyletekben.
Ezzel a címmel jelent meg a határozati javaslat, amelyben a Jobbik, az LMP, a DK az MSZP és a Párbeszéd képviselői parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a Strache-botrány magyar szálai miatt. Kivizsgáltatnák, mikor, hol, miről és kiknek a jelenlétében egyeztetett Orbán Viktor és Heinrich Pecina?
Tárgyalásuk kapcsolatba hozható-e a paksi orosz beruházással, az orosz előretöréssel Európában, az EU meggyengítéséért?
A vizsgálóbizottságnak 12 tagja lenne. A tagokra a frakcióvezetők tennének ajánlást az alábbiak szerint:
FIDESZ – 4 fő,
KDNP – 2 fő,
JOBBIK – 2 fő,
MSZP – 1 fő,
DK – 1 fő,
LMP – 1 fő,
PÁRBESZÉD – 1 fő.
A Bizottság elnökére a Jobbik, két alelnökére a Fidesz és az MSZP terjesztene elő javaslatot a tagságra jelöltek köréből.
A parlamenti határozati javaslat általános indoklása visszahozza azt az ellenzéki érvet, amely szerint Orbán Viktor „kedvenc osztrák politikusa”, Heinz-Christian Strache nemcsak magát buktatta le, hanem az Orbán-kormányt is. Az egykori alkancellár a magyar modell alapján állíttatta volna a Szabadságpárt szolgálatába a legnagyobb osztrák bulvárlapot, amikor felidézte, hogy Heinrich Pecina olyan befektető,
aki az elmúlt 15 évben minden magyar lapot megvett és előkészített Orbánnak.
Az ellenzék teljesen elfogadhatatlannak tartja, hogy Orbán Viktor diktatúráját hozza fel példaként egy korrupt, oroszbarát politikus.
Figyelembe véve azt az információt is, hogy Orbán Viktor titkos megbeszéléseken orosz segítséggel szeretett volna hozzájutni az RTL Klubhoz, az ellenzék erre is magyarázatot vár. Felszólítja a kormányfőt és a Fideszt, adjon egyértelmű választ arra is, kapcsolatba hozhatóak-e a kormányfő és Pecina tárgyalásai azzal, hogy Magyarországra költözhet „az orosz kémbanknak nevezett Nemzetközi Beruházási Bank”. Mint írták, a tisztánlátásért tartják indokoltnak a parlamenti vizsgálóbizottságot.
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd