Belföld

Elsüllyedt dunai hajó: megérkeztek a búvárok

Megérkezett a Margitszigethez, az elsüllyedt turistahajó közelébe a Magyar Honvédség egyik hadihajója és búvárok készülnek a merülésre – írja az M1 tévécsatorna alapján az MTI. Az értesülések szerint a honvédség szakemberei részt vesznek majd a 3-4 méter mélyre süllyedt Hableány felderítésében, amelyet több részletben hoznak majd fel. Az M1 tudósítója gumicsónakokban búvárokat látott a Margit híd közelében.

Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Dunán a fővárosban, és az egyik elsüllyedt. A Hableány nevű turistahajó a szakadó esőben egy szállodahajóval ütközött, amely maga alá gyűrte a kisebbet. A turistahajó roncsát a Margit híd pilléréhez közel, a Duna mélyén találták meg.

Az elsüllyedt, dél-koreai turistákat szállító hajó fedélzetén 35-en tartózkodtak, ebből ketten a legénységhez tartoztak. A mentésbe a rendőrök és a tűzoltók mellett a katonák is bekapcsolódtak.

Szilágyi Zsolt ezredes, a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka csütörtök reggel a honvedelem.hu-nak azt mondta, egy pontonhídelemet juttatott a Magyar Honvédség hadihajós ezrede a baleset helyszínére. A parancsnok elmondta, a baleset után nem sokkal parancsot kaptak, hogy mérjék fel képességeiket, pontosan mivel tudják támogatni a belügyminisztériumi és a katasztrófavédelmi szakemberek mentési munkáját. Ezután létrehoztak egy búvár- és egy hajócsoportot.

A hajócsoport egy tűzszerész járőrhajóból és egy beépített szonárral rendelkező folyami aknamentesítőből áll: előbbit a felszíni keresés-kutatás, utóbbit pedig a hajóroncs felkutatása céljából vetettük be.

A búvárok készenlétben állnak, feladatuk, hogy támogassák a rendőrségi és katasztrófavédelmi búvárok tevékenységét. A katonák emellett előkészítettek egy pontonhídelemet is, amelyet egy aknamentesítő hajóra kötve a Margit híd közelébe juttattak. Ez búvárplatformként szolgál majd a merülésekhez, ha szükség lenne rá

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik