Belföld

Két okból is tartani lehetett attól, hogy katasztrófa lesz a Dunán

Szerdán este tragikus baleset történt a Duna budapesti szakaszán a Margit hídnál, ahol egy kisebb sétahajó ütközött össze egy szállodahajóval. Előbbi felborult és elsüllyedt, fedélzetén 33 utassal és két fő személyzettel, közülük 7 embert mentettek ki, 7 utas meghalt, 21 embert keresnek, beleértve a személyzetet is.

A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, vélhetően napokba telik majd, mire rekonstruálni tudják a történteket. Ugyanakkor a 24.hu-nak név nélkül nyilatkozó dunai hajósok szerint csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be a tragédia a folyón.

Egy több mint 90 szobás szállodahajót irányító hajóskapitány szerint két tényező miatt volt kódolva, hogy előbb-utóbb akár végzetes baleset történjen a turizmusa miatt egyre zsúfoltabbá váló budapesti Duna-szakaszon:

  • Engedélyezték a szállodahajóknak a sétahajózást a fővárosban, amelyek olykor konvojban indulnak. Van, hogy három 150 méteres hajó követi egymást, ami 450 méternyi összefüggő hajót jelent, így meglehetősen nehéz manőverezniük a kisebb hajóknak.
  • Rengeteg városnéző, kis sétahajó közlekedik a Dunán, nagy a forgalom. Ráadásul a műszaki problémák inkább a kisebb hajók esetében gyakoribbak. A rádiókommunikációban sűrűn hallani, hogy egy-egy kis hajó nem tud manőverezni, irányíthatatlanná vált, vagy egyéb műszaki problémája akadt.

Egy kisebb sétahajókat üzemeltető társaság vezetője szerint viszont nagyon szigorú műszaki feltételeknek kell megfelelniük a városnéző kis hajóknak is. Egyrészt – mint a gépjárművek esetében – műszaki vizsgán kell megfelelniük, másrészt úgynevezett parti szemlén is ellenőrzik a hajókat. Utóbbi azt jelenti, hogy ki is emelik a vízi járművet a Dunából, és a vízben lévő részeit is alaposan megvizsgálják, így az állapotát és a vastagságát is folyamatosan ellenőrzik. Ha egy hajó nem felel meg az előírásoknak, akkor nem mehet ki a vízre – szögezte le az üzemeltető.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Hozzátette ugyanakkor, hogy valóban vannak olykor műszaki problémák, de van horgony, meg lehet állítani a hajót, és rádión segítséget lehet kérni. Ez működik is. A dunai hajózás alapvetően biztonságos, efféle balesetek nem nagyon történtek.

Csak tíz perccel az ütközés után jelentették a dunai hajóbalesetet
A felvételeken az látszik, hogy az ütközés előtt a Hableány turistahajó befordult a Viking szállodahajó elé, ezt követően történt a tragédia.

Az egyben hajóskapitányként dolgozó üzemeltető beszélt arról is, hogy bár annyi előrelépés történt, hogy a Hajózási Hatóság nemrég megtiltotta a nagy hajóknak a városban történő megfordulást az esti sétahajózások során, előfordult, hogy ezt sem mindenki tartja be.

Ezek a járművek a Rákóczi híd és a Margit híd között csak akkor fordulhatnak meg, ha érkeznek vagy indulnak. Szerinte, mivel a budapesti turizmus miatt mostanra hatalmas esti vízi forgalom alakult ki, e téren lehetne bevezetni korlátozásokat a balesetek elkerülése érdekében.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik