Belföld

Tartozás miatt fojtották meg az újpesti luxusautó-kereskedőt

Mint arról korábban beszámoltunk Szentendre külterületén megtalálták annak a luxusautó-kereskedőnek a holttestét, aki több, mint két héttel ezelőtt tűnt el Újpesten. A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese, Pál Adrián a pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján elmondta a brutális gyilkosság részleteit. Az MTI beszámolója alapján az alábbiakat közölte:

Május 7-én jelezte egy újpesti nő, hogy miután élettársa, egy 47 éves férfi előző délelőtt elment otthonról, nem adott magáról életjelet. A rendőrség látókörébe három férfi került, ők csütörtöki kihallgatásuk során folyamatosan ellentmondásokba keveredtek. Ketten végül beismerték, hogy megölték az eltűnt vállalkozót, egyikőjük azonban megtagadta a vallomást.

Kiderült, hogy a 47 éves férfit megfojtották, holttestét pedig Szentendre külterületén rejtették el egy gödörben. Az áldozatot péntek reggel kihantolták, majd megkezdték a szemlét és a soron kívüli boncolást.

Pál Adrián elmondta hogy a gyilkosság hátterében adósság áll: a három gyanúsított tartozott ugyanis a 47 éves férfinak. Az összeg nagyságrendjéről ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni az ezredes.

A három gyanúsított egymás barátja, ketten budapestiek, egyikük pedig szentendrei. A megölt férfi pedig jól ismerte őket. Az autókereskedővel Újpesten találkoztak, Pál Adrián szerint innen vitték Szentendrére, ahol megölték.. Az áldozat holttestét a helyszín közelében ásták el. A három gyanúsított őrizetben van, a rendőrség kezdeményezi a letartóztatásukat. Egyelőre emberöléssel gyanúsítják őket, a minősítés azonban még változhat.

Az ezredes kitért arra is, hogy nincs összefüggés az Újpestről eltűnt vállalkozó és a Maglódról eltűnt autókereskedő ügye között.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73901219, Nagy L·szlÛval, kÈtszeres Bajnokok Lig·ja gyıztes kÈzilabd·zÛval beszÈlgett¸nk., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.