Belföld

Gyanútlan nyugdíjasokat vert át a csaló nyugdíjas

A 68 éves asszony bűntársa a saját fia és annak élettársa volt.

Éveken át több millió forintot csaltak ki különböző ürügyekkel egy idős békéscsabai házaspártól. A 68 éves nő és 39 éves fia 2013-ban öröklési szerződést kötöttek egy békéscsabai idős férfival. Járni kezdtek hozzá, közben pedig a lépcsőházában lakó idős házaspár bizalmába férkőztek.

2013 júniusától 2014 januárjáig több részletben összesen 2 millió forintot csaltak ki tőlük különböző ürügyekkel. (Kértek pénzt a lakásuk tehermentesítésére, az eltartásukban álló ellátására, adósságai kiegyenlítésére, temetési költségre.)

Ígéretük ellenére, a pénzt soha nem akarták visszafizetni. 2015 nyarán ismét felvették a kapcsolatot a sértettekkel, újabb kölcsönöket – több mint 500 ezer forintot – kértek arra hivatkozva, hogy azok segítségével korábbi tartozásukat rendezik.

A férfi 2017 tavaszán élettársi viszonyt létesített a 29 éves pécsi nővel, őt is bevonta a csalásokba. Anyjával elhitették a sértettekkel, hogy eladják a házukat és abból kifizetik korábbi tartozásaikat; a ház vevőjeként a 29 éves nőt mutatták be.

Ő álnéven, hamis személyigazolvány felhasználásával 900 ezer forintot kért kölcsön az idős pártól arra hivatkozva, hogy külföldi örökségéhez így hozzá fog jutni. A kölcsönt nem adta vissza, de a ezt követően is tartotta a kapcsolatot a sértettekkel, Bizalmukba férkőzött és 6 hónap alatt még 16 millió forintot csalt ki tőlük.

A Békéscsabai Járási Ügyészség a két nő és a férfi ellen jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat. A 29 éves nő ellen végrehajtandó börtön kiszabását indítványozta, míg a 68 éves nőt és a 39 éves féiára felfüggesztett börtönt kért. Az okozott kárt is meg kell a vádlottaknak térítenie.

Lakásukat is bukják a gyanútlan nyugdíjasok
Főleg idős, beteg, kiszolgáltatott emberekre csapnak le a csalók. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik