Már két és fél éve működik Monostorpályiban az óvoda új épületszárnya. 2016 októberében még Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár is leutazott Budapestről, hogy a Hajdu-Bihar megyei településen rendezett megnyitó ünnepségen emlékeztesse a hallgatóságot, a kormány mennyire szívén viseli a gyerekek jövőjét.
A büszkélkedés oka az volt, hogy az állam 26,5 millió forintos támogatást adott az Egységes Óvoda-Bölcsőde nevű intézmény kibővítésének első ütemére. Az összeg ugyan nem fedezte a teljes egészében munkálatokat, az önkormányzatnak is be kellett szállnia 15 millióval, de végül sikerült összeépíteni az óvodát a addig különálló konyha épületével. Az összeépítés során jelentősen bővült az intézmény alapterülete, az új szárnyban csoportszobát, vezetői szobát, szülői fogadót és orvosi helyiséget alakítottak ki.
A Pénzügyminisztérium a múlt héten mégis visszavette az állami hozzájárulást: kedden inkasszózták a teljes, 26,5 milliós támogatást.
Szabó József, Monostorpályi polgármestere a 24.hu-nak azt mondta:
Sajnos elkövettünk egy nagy hibát, azt gondoltuk, spórolunk a költségvetésnek 50 millió forintot, hogy ne kelljen új bölcsődét is építeni. Nem kellett volna.
A polgármester szerint ugyanis a támogatásmegvonás indoka az volt, hogy az óvodai kapacitásbővítésre kapott pénzből megépített új csoportszobában nem az óvodás, hanem a bölcsődés korú gyerekek kaptak helyet.
Az építkezés után átszervezték az intézményt, a régi épületből kikerült az orvosi és vezetői szoba is, ezért azt gondolták, hogy a megüresedett helyeken a régi épületben oldják meg a pályázatban előírt óvodai kapacitásbővítést, az új részlegben pedig bölcsődei csoportszobát hoznak létre.
Az évekig húzódó beruházás ideje alatt kormányzati szinten merült fel, hogy a településeknek – amennyiben igény van rá – meg kell oldani a bölcsődei ellátást is. Helyhiány miatt korábban csak egyetlen integrált óvodai-bölcsődei csoportot működtettek, ahol csak öt gyermeket tudtak elhelyezni.
Az önálló bölcsis csoport azonban nem felelt meg a pályázati ellenőröknek. A monostorpályiak azzal is próbálkoztak, hogy ha muszáj, ismét átrendezik a csoportokat, és óvodásokat tesznek az új terembe, de ez sem hatott, a minisztérium eldöntötte, visszakérik a pénzt.
Nem loptuk el a pénzt, arra kötöttük, amiről a terv szólt, mégsem lehetett tárgyalni a vitás pontokról, pedig orvosolhatóak lennének.
– jelentette ki a polgármester. Szabó József azt is elmondta, hogy az intézmény fejlesztésének időközben lezajlott következő két ütemével sem volt nagyobb szerencséjük.
A második ütemben a konyha felújítása, új gépekkel való felszerelése volt a pályázat tárgya. A 37 milliós átépítés befejezése azonban félévet csúszott. Szabó József szerint nem találtak vállalkozót a villámhárító felszerelésére, ezért 2018 tavasza helyett csak őszre sikerült megszerezni a használatba vételi engedélyt. A megcsúszott befejezésről és annak okairól menet közben tájékoztatták a minisztériumi ügyintézőt, aki megnyugtatta őket, hogy ez nem jelent majd problémát a pályázat lezárásánál. Most azonban ebből a támogatási pénzből is visszakérik a teljes 37 milliót a késés miatt.
A hármas ütemben óvodaépület átalakítására, tornaszoba-építésre és ebédlőbővítésre pályáztak. A minisztérium által jóváhagyott szerződésből végül kimaradt az ebédlő, így ennek megfelelően az óvodára és tornaszobára költötték a pénzt. Az ellenőrök viszont kifogásolják, hogy nem az eredeti pályázat szerint zajlott a beruházás, meg kellett volna építeni az ebédlőt is, ezért itt újabb 20 millió forintos inkasszó lebeg az önkormányzat fölött. A beruházásra 80 millió forintot kapott az önkormányzat, amit 25 millióval egészített ki.
Összességében a három pályázatra kapott támogatás 143,5 millió forint volt, ehhez az önkormányzat több mint 40 millió forintot tett hozzá. Az elköltött pályázati pénzekből több kisebb összeggel együtt mintegy 90 millió forintot kér vissza az állam.
Mi komolyan vettük a kormányprogramot, a családok segítésére, támogatására, a szülők, az édesanyák, minél hamarabbi újbóli munkába állásának elősegítését! Jó lenne, ha mások is komolyan vennék! Van lehetőség arra, hogy a kormány kisegítsen bennünket, hiszen más település esetében rendkívüli támogatással biztosították a szükséges forrást a visszafizetéshez
– mondta a polgármester hozzátéve, hogy a 26,5 milliós megvonás is gondokat okozhat Monostorpályinak, hiszen az éves működési keret mintegy tizedét teszi ki az összeg, ha azonban a Pénzügyminisztériumban úgy döntenek, hogy a másik két pályázat támogatásait is az önkormányzatra terhelik, nagyon súlyos helyzetbe sodorják a települést.
A 24.hu megkereste a Pénzügyminisztériumot a szerződésbontás okaival kapcsolatban. A tárca szerint a 2015-ös költségvetésből megvalósuló óvodafejlesztési pályázat fő célja a települési önkormányzatok által fenntartott óvodák kapacitásbővítése volt. A támogatható tevékenységek körét a pályázati kiírás egyértelműen tartalmazta. A monostorpályi önkormányzat a 26,5 millió forint felhasználását követően szakmai beszámolót nyújtott be, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium elutasított. Ezután rendelték el a teljes támogatás visszafizetését, mivel a pályázati összeget nem rendeltetés szerint használták fel. Visszafizetési kötelezettségét a település nem teljesítette, ezért jött az inkasszó.