Belföld

Három és fél évre ítéltek egy pécsi hajléktalant

Már az előkészítő ülésen ítéletet hozott a Pécsi Törvényszék annak a hajléktalan férfinak az ügyében, aki kis híján agyonverte az egyik rokonát tavaly májusban.

A férfi egy elhagyatott épületben tartózkodott három hajléktalan társával együtt. A banda berúgott és a vádlott három társából két férfi aludni tért. A részeg férfi hangosan szidni kezdte a hozzátartozóját, mire a harmadik férfi a hozzátartozó védelmére kelt.

Ekkor a részeg férfi felkapott egy fahusángot és irgalmatlanul elverte a társát, akit életveszélyes sérülésekkel kellett kórházba szállítani. A szerencsétlenül járt férfinak megrepedt a lépe, eltört a bordája és megsérült a veséje is. Az összevert férfinak el kellett távolítani a lépét. A brutális férfi a történtek után lelépett, a husángtól pedig megszabadult. A rendőrség azonban villámgyorsan elfogta, és előkerült a több mint egy méter hosszú fadarab is.

A hajléktalan férfi beismerte a bűnösségét az előkészítő ülésen, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. A bíróság elfogadta a vallomását és 3 év 6 hónapra ítélte a férfit életveszélyt okozó testi sértés miatt. Emellett három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is. A férfi és védője enyhítésért fellebbezett, ezért a döntés nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik