Belföld

Az étkeztetésért felelős cég szerint nem az ő hibájuk, hogy kukacok voltak a gyerekek ebédjében

Kukacok voltak az ebédben egy kerepesi iskolában. Franka Tibor polgármester elismerte, hogy a jegyzőkönyv szerint „valóban 3-4 esetben találtak kukacot” a levesben, amiről az étkeztetést végző Hungast Vitál képviselője is meggyőződött a helyszínen. A polgármester azt is közölte: a kukacok nem az iskolában kerülhettek a levesbe, mert ott a kiszállított, zárt edényekből csak kiszedik a tányérba az ételt.

A Hungast Vitál a történtek után közleményt adott ki – írja a Blikk. Ebben arról írnak, hogy

  •  feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen idegenkezűség tárgyában, valamint a hatóság félrevezetése és rágalmazás tárgyában.
  • Franka Tibor közleményében megjelent téves információkkal ellentétben nem a közétkeztetést végző cég a felelős, hanem az önkormányzat

A közlemény teljes szövege alább olvasható:

A Hungast Vital Kft. a kerepesi, önkormányzati fenntartású tálalókonyhán az ételbe került rovarlárva kapcsán rendőrségi feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen idegenkezűség tárgyában, valamint a hatóság félrevezetése és rágalmazás tárgyában.

Mint ismeretes, nem a társaságunk a felelős a kerepesi tálalókonyhán történtekért:

A kerepesi polgármester, Franka Tibor közleményében megjelent téves információkkal ellentétben nem a közétkeztetést végző cég felelős az iskolai menzán a levesben talált rovarlárva ügyében.

A tálalókonyha, ahol az eset történt önkormányzati üzemeltetésű. Az ott tapasztalható és fényképekkel dokumentált élelmiszerbiztonsági szempontból rendkívül aggályos állapotokért az önkormányzat felelős.

Az ételt szolgáltató Hungast Vital Kft. csak kiszállítja az ételsorokat, amelyeket ezen a napon is az ételkísérő jegyen dokumentált módon átadás-átvételi jegyzőkönyvvel kézbesítette a légmentesen lezárt badellákban, 63’C feletti hőmérsékleten, az előírásoknak megfelelően. Az ezt a területet ellátó főzőkonyháról azon a napon többezer adag leves került kiszállításra, és egyetlen másik helyen sem találtak semmilyen idegen anyagot benne.

A mai napon a hatósági vizsgálatok során, valamint az eltett ételminta alapján is bebizonyosodott, nem a főzőkonyhán került bele a rovarlárva az ételbe. Az utólagos megkérdezések alapján a fogyasztói elégedettség 100%-os volt az aznapi menü vonatkozásában.

Nem kérdés az sem, hogy főzés után nem maradhatna ép, egész egy ilyen rovarlárva, amelyet a kerepesi iskola tálalókonyháján találtak, és amely fajtának nyilvánvalóan nem tápláléka, sem fejlődő közege a forró menzaétel, sem pedig a lebbencsleves alapanyagai. Ez is azt erősíti, hogy az étel kiszállítása után került bele az ételbe. Fontos megjegyezni, hogy a főzőkonyhán az előírásokon túl annak ellenére is végeznek rendszeresen rovarirtást, hogy nem észleltek kártevőket egyáltalán ebben az egységben. Szintén tény, hogy amíg a főzőkonyha, ahonnan az étel kifogástalan állapotban került kiszállításra a NÉBIH Minőségvezérelt Közétkeztetés Programja keretein belül 89%-os, azaz az országos átlagot jóval meghaladó jó minősítést kapott, addig a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola, önkormányzati üzemeltetésű tálalókonyhája gyenge, elmarasztaló eredménnyel abszolválta ugyanezen vizsgálatot, ami azonban az azt fenntartó önkormányzat felelőssége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik