Belföld

Újbudán is megszületett az ellenzéki együttműködés

Újbudán a helyi Momentum, MSZP, DK és Párbeszéd alapszervezetei megállapodtak, hogy az őszi önkormányzati választásokon közösen indulnak, mert ebben a konstrukcióban látják a legnagyobb esélyt arra, hogy a kerületet vezető Fideszt leváltsák, közölték – írta a hvg.hu.

A közös polgármester-jelölt a DK-s László Imre, aki 1995-től a Központi Honvédkórház főigazgatója, 2001-től 2011-ig pedig a Szent Imre Kórház főigazgatója volt. 

László Imre neve korábban Puzsér Róbert listájára is felkerült. Puzsér ezen gyűjtötte össze, kikkel hajlandó együttműködni. Lászlót a támogathatók közé sorolta.

Kiemelt kép: László Imre, a Demokratikus Koalíció vezérszónoka felszólal az Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 29-én. (MTI/Kovács Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik