Belföld

Őrült építkezés megy a Balatonnál

Tavaly Budapest és Győr után Balatonlellén készült el a legtöbb értékesítésre szánt új otthon – írja a Magyar Nemzet. Összesen 9537 lakás épült értékesítési céllal, ebből csak Balatonlellén 278 új lakást adtak át 2018-ban.

Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodavezetője szerint csak a tó déli oldalának partközeli sávjában több mint ezer lakóingatlant építettek meg vagy adnak át nemsokára. Bár a kimondottan befektetési célú vásárlás csak az adásvételek egyharmadát teszi ki, az életvitelszerűen ott lakó vásárlók száma elenyésző. Ebből kifolyólag míg Balatonlellén vagy Balatonszemesen és Fonyódon is gombamód szaporodnak a part menti új apartmanlakások, addig utóbbi két település – tucatnyi másikkal együtt – csökkenő lélekszáma okán bekerült a falusi családi otthonteremtési kedvezményben (csok) részesülő helységek közé.

„A part menti sáv szinte mindenhol beépül. A helyieknek, a régi vágású embereknek talán kevésbé tetszik, ami most zajlik a Balatonnál. De úgy tűnik, van igény erre, ráadásul amíg a helységek engedik a településrendezés e módját, addig biztosan nem lesz megállás” – idézte a lap az ingatlanszakértőt.

Nekiment a Kúriának a fideszes önkormányzat, miután az alávágott a kikötőbővítésnek
A Kúria törölte a a Balaton-parti parkolóépítést lehetővé tevő rendeletet. A polgármester kitart a terv mellett.
Mindenki tudja, hogy nem kellene ide szálloda, mégis megépítik
A főépítészeknek is gondjai vannak a fonyódi szálloda terveivel, azok mégis zöld utat kaptak. A beruházó sportegyesülettől a szálak korábban Tiborcz Istvánig vezettek, a sporthoz pedig továbbra sincs köze.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik