Belföld

Egy író be akart menni az Origo szerkesztőségébe, hogy megkérdezze, miért írtak róla lejárató cikket, rendőrökkel vezettették el

Korábban a témában:

Kassai Zsigmond író, a József Attila Kör Irodalmi Egyesület korábbi titkára péntek délelőtt megpróbált bemenni az Origo szerkesztőségébe, hogy megkérdezze, miért ír róla lejárató cikkeket a fideszes lap anélkül, hogy előtte bármiről megkérdeznék, tudta meg a 24.hu.

Kassai Bordács Bálintot, a lap kevés olyan újságírójának egyikét kereste, aki néha aláírja a cikkeit. Bordács arról ismert még, hogy a Fidelitastól igazolták, és korábban balhé volt abból, hogy megverték az ifjúsági szervezet disznóvágásán. Hiába kereste viszont őt Kassai, nem jutott be a szerkesztőségbe, ehelyett a biztonsági őr rendőröket hívott, akik elvezették.

Felhívtuk Kassait, hogy megkérdezzük, miért akart ennyire Bordáccsal beszélni. Elmondta, hogy az Origón március közepén jelent meg egy cikk a József Attila Kör elszámolásairól, amelyben szerinte hazugságokat írtak róla. Ez az a cikk, a szerző megjelölése nélkül jelent meg, ahogy a legtöbb cikk az Origón. Kassai szerint tele van sugalmazásokkal, de az az állítás, hogy 150 ezer forintos fizetést kap egy támogatótól, konkrét hazugság.

Az író elmondta, hogy hiába ültette le a biztonsági őr az aulában, hogy megvárja Bordácsot, az újságíró nem jött, a rendőrök viszont igen. Akik az elmondása szerint nagyon korrektek voltak, azt mondták, hogy segítenek feljelentést tenni, ha kéri, de ennek ellenére kivezették az előtérből.

Amikor kihívta a biztonsági őr a rendőrséget, megkérdezték tőle, hogy szerinte alkoholos befolyásoltság alatt állok-e. Azt mondta, hogy igen, én pedig mondtam, hogy nem állhatok alkohol befolyása alatt, hiszen muszlim vagyok. Ezek után megkérdezte tőlem a biztonsági őr, hogy akkor robbanószer, szúró-vágó eszköz van-e nálam

– idézte fel a történteket Kassai.

Arra a kérdésre, hogy miért tartott ilyen sokáig, hogy megpróbáljon beszélni Bordáccsal, hiszen a cikk márciusban jelent meg, két okot említett. Az egyik, hogy próbált kommunikálni az Origo szerkesztőségével, azt mondta, legalább 17-20 emailt írt nekik, hogy szeretne megszólalni az ügyben, ha már a cikk megjelenése előtt nem keresték. Egyikre sem válaszoltak. Felhívni nem tudta őket, mert az impresszumban nem talált telefonszámot, sőt, címet sem. Végül a cégjegyzékből kellett kiderítenie, hol működik a lap szerkesztősége.

Kassai azt mondta, gondolkozik azon, hogy feljelentést tegyen-e a cikkben foglaltak miatt.

Legutóbb illetéktelenül Fekete-Győr András, a Momentum elnöke ment be az Origo szerkesztőségébe.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.