Belföld

Erdogan ősszel újra Magyarországra jön

Az EU és Törökország közötti, a migráció megállítására vonatkozó megállapodás betartása nélkül jelentős migrációs nyomással kellene számolni déli irányból, ezért „Európa biztonsága ma Törökországban kezdődik” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A külügyminiszter török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Magyarország stratégiai szövetségesként és barátként tekint Törökországra és nagyra becsüli azt a szerepet, amelyet az betölt az európai biztonság garantálásában.

Szijjártó Péter megjegyezte, ősszel Magyarországon lesz a felső szintű stratégiai tanács következő ülése, erre Recep Tayyip Erdogan török elnök is ellátogat.

Mevlüt Cavusoglu hangsúlyozta, vannak országok, amelyek kritizálják Törökországot, holott fontosabb kérdésekre – például a bevándorlásra, a terrorizmus ellenei küzdelemre – kellene inkább összpontosítani a kapcsolatok alakításakor.

Elmondta, Magyarország fontos szövetséges, jó barát és partner, a politikai kapcsolatok nagyszerűek, a gazdasági együttműködés is jó, de ezt fejleszteni akarják, a kereskedelmi forgalmat növelni kell.

Szijjártó: Az EU tiszteletlen Törökországgal
Ha megvétóznák a török EU-csatlakozást, új utat kell keresni.

A Törökország EU-csatlakozásának lehetőségéről szóló kérdésre Mevlüt Cavusoglu elmondta, sok uniós tagállam támogatja Törökország uniós csatlakozását, így Magyarország is. Törökország nyitott az együttműködésre az EU-val, de ehhez a közösség nyitottságára is szükség van – közölte.

Az EU és Törökország között átfogó stratégiai partnerséget lehetne létrehozni, amely mindkét félnek előnyös, és ha a tagság lehetetlen, akkor erről a partnerségről kellene beszélni – mondta.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik