Közélet

Elárulta az Európai Bizottság, miért ad bankkártyákat a menekülteknek

Reagáltak a propagandára.

Nyilatkozott az Európai Bizottság a menekülteknek nyújtott segélyprogramokról, így a magyar kormány által „migránskártyának” nevezett juttatásokról – írja a hvg.hu.

A vádak kapcsán azt írták: amikor egy-egy ország nagyon nagyszámú menekültet kénytelen ellátni, előfordul, hogy egyedül nem képes előteremteni az ellátásukhoz szükséges erőforrásokat, és nemzetközi támogatásra szorul. Ennek megfelelően az EU számos, sok menekültnek átmeneti otthont adó országban nyújt támogatást.

2016-ban az Élelmezési Világprogrammal, a Török Vörös Félholddal és a török kormánnyal együttműködve humanitárius programot indítottak, aminek része a Sürgősségi Szociális Biztonsági Hálózat (ESSN). Ez bankkártyákon keresztül pénzsegélyt biztosít a legveszélyeztetettebb másfél millió menekült számára.

A kártyákra minden hónapban fix összegű támogatás érkezik az alapvető szükségletek fedezésére, ebből fizethetik lakhatásukat, vásárolhatnak élelmiszert és gyógyszereket. A törökországi programban, ahogy a 100 ezer embert segítő görögországiban is, csak az adott állam területén lehet használni a kártyákat, a kedvezményezettek személyazonosságát havonta ellenőrzik. Törökországban a menekült családok jelenleg családtagonként havonta 120 török lírát, mintegy hatezer forintot kapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik