Belföld

Ezekbe az országokba mehetnek ingyen nyelvet tanulni a diákok

A világon egyedülálló, hogy a magyar kormány 140 ezer diáknak alanyi jogon biztosítja a kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulás lehetőségét

– közölte a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Bartos Mónika elismételte, hogy a teljes program kerete évi 90 milliárd forint, ez tanulónként kétezer eurót jelent.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a programban a 9. és 11. osztályos diákok vehetnek majd részt azzal a céllal, hogy az elsőként tanult idegen nyelvben nagyobb jártasságot szerezhessenek, emellett barátságokat köthetnek és megismerhetik az adott ország kultúráját is.

Ami viszont új információ, hogy a tanulók Kínába, az európai uniós tagállamok közül pedig az Egyesült Királyságba, Írországba, Máltára, Franciaországba, Németországba és Ausztriába mehetnek majd.

Annak lesz ingyenes a külföldi nyelvi kurzus, aki meg tudja fizetni
Nem mindenki engedheti majd meg magának, hogy részt vegyen az ingyenesnek mondott külföldi nyelvi kurzusokon. A kormány terve több sebből vérzik.

A program jövőre indul, jelentkezni szeptembertől lehet. Pályázni egyénileg és csoportosan is van lehetőség. Egyénileg nyelviskolába lehet jelentkezni, az iskolai csoportoknak pedig a magyar és a külföldi iskolák állítanak össze egy szakmai képzést – mondta.

A miniszteri biztos kitért arra, hogy a program részletei még kidolgozás alatt állnak. A munka során a Francia Intézettel, a British Councillel, a Goethe Intézettel, nyelviskolákkal és szakemberekkel is egyeztetnek, hogy minél színvonalasabb kínálatot tudjanak nyújtani a fiataloknak.

Bartos Mónika a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában felhívta a figyelmet arra: a jelenlegi álláspont szerint minimális nyelvtudás szükséges majd a programban való részvételhez.

Attól, hogy 90 milliárdból külföldre utaztatjuk a diákokat, még itt marad minden, amire költeni kellene
Megvalósíthatatlannak tartja a kormány külföldi nyelvoktatási tervét a Nyelvtudásért egyesület elnöke. Egyetlen kéthetes utazás majdnem annyiba kerül, mint amit a közoktatásban összesen ráköltünk egy diák nyelvtanítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik