Belföld

Orbán Pekingben elárulta a négy tutit

És csak az egyikben szerepelnek a migránsok.

Tanulságokat fogalmazott meg Orbán Viktor Pekingben, ezek a következők:

  • a demokráciaexportra alapozott külpolitika nem működik,  destabilizációhoz vezet
  • a demográfia erejét nem szabad lebecsülni, mert a kilátástalanság migrációba torkollik
  • a szabadkereskedelem fizikai összeköttetések nélkül csak üres beszéd
  • Közép-Európa akkor szabad és virágzó, ha Kelet és Nyugat együttműködik egymással.

Mindezeket a megállapításokat az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) zárt körben zajló vezetői fórumán tette a magyar kormányfő.

Orbán szerint a „kölcsönös tisztelet alapján kell állni, tiszteletben kell tartani a népek kulturális, vallási és politikai hagyományait, el kell fogadni, hogy a miénktől eltérő politikai rendszerek néha sikeresebbek gazdasági szempontból és a szegénység elleni küzdelemben, és néha versenyképesebbek is”.

A miniszterelnök úgy ítéli, a világ fejlettebb országainak oda kell vinniük a segítséget, ahol szükség van rá, ahelyett, hogy a problémákat saját országaikba hoznák.

Azt is mondta a kormányfő, hogy a kontinensek fizikai összekapcsolása hatalmas mennyiségű pénzt, nagy erőfeszítést, ragyogó mérnöki munkát, merész képzeletet és határozott politikai akaratot igényel.

Végül egy „közös közép-európai tapasztalatról” szólt: a múltban, amikor a Kelet és a Nyugat szembekerült egymással, Közép-Európa mindig szenvedett, a gazdasága nem tudott fejlődni, nem volt hozzáférése a modern technológiához, és volt, amikor még a szabadságát is elvesztette, ám amikor a Kelet és a Nyugat együttműködött, gazdasági virágzás volt és szabadon éltünk.

Gondolatainak mindegyikét az Egy övezet, egy út kezdeményezés fontosságára kasírozta föl a miniszterelnök. Eszenciaként tekinthetünk arra a gondolatára, mely szerint Magyarországnak az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legnagyobb beruházása a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal fejlesztése, ami annak fényében különösen fontos, hogy tárgyalások folynak Romániával és Kínával a Budapest és Bukarest közötti nagysebességű vasútvonal megvalósításáról is.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik