Nem hiányzik a szike?
Szike?
A kormányzásáról szóló, nemrég megjelent könyv címe: Frontsebészet.
A frontsebészek nem örömből vágnak, hanem így mentenek életeket. A válságkezelést sem hobbiból csinálja az ember. Az életben sokszor nem válogathatjuk meg, hogy milyen helyzetekbe kerülünk, de azt igen, hogy azokban hogyan viselkedünk.
Ha ennél a képnél maradunk: mostanság egy magánkórházban operál plasztikai sebészként jó pénzért?
Most sokkal kevesebbet kell vágnom, és sokkal többet építhetek, hiszen egy londoni központú globális pénzügyi tanácsadó cég egyik vezetője vagyok, infrastruktúrába, vállalkozásokba fektető alapokat hozunk létre. Hétfőnként felülök egy repülőre, és vagy a londoni irodám, vagy az ügyfeleink székhelye felé indulok. Új-Zélandtól Kanadáig járom a világot, de hétvégenként itthon, a családommal vagyok.
Sok korábbi miniszterelnök ül a londoni irodában önön kívül?
Egy sem. De én sem azért vagyok ott, mert kormányfő voltam, hanem mert utána visszatértem az eredeti, civil szakmámhoz. Emellett egy másik feladatot is vállaltam, a befektetési döntéshozók egyike vagyok az Európai Unió egyik programjánál, a Juncker-tervnél.
Ajjaj.
Mindenki nyugodjon meg, ez a terv sem a migránsokkal foglalkozik, hanem egy összeurópai gazdaságélénkítési program, az Európai Stratégiai Befektetési Alap, amelynek a feladata, hogy 500 milliárd eurónyi beruházást generáljon a fenntartható infrastruktúrában, a kisvállalkozások között és a kutatás-fejlesztésben. Jó néhány magyar projektre is jutott már ebből a pénzből.
Akkor tudja tanácsokkal segíteni például az uniós források megszerzésében is jeleskedő Mészáros Lőrincet?
Ő ide még nem adott be hitelkérelmet.
Egy globális pénzügyi vállalat és az Európai Unió között mozog. Ez jól passzol az ellenoldalon önről alkotott képhez: a nemzetközi tőke embere.
A magam embere vagyok, mindig is az voltam. De persze tudjuk jól, ma Magyarországon több ezer ember van, aki azért kapja a fizetését, hogy napi szinten járasson le előre kiválasztott célszemélyeket. Ennek a propagandának egy időben én is a kiemelt célpontja voltam, de éppúgy áldozata volt ennek Gyurcsány Ferenc, Soros György, Jean-Claude Juncker, számos civil aktivista vagy éppen most egy gimnazista, Nagy Blanka, és lehet még bárki azok közül, akik ezt az interjút olvassák. Elég, ha az Orbán-rendszert kritizálja, ne adj Isten még politikai alternatívát is igyekszik szervezni ellene. A közellenségképzésre és fakenews-terjesztésre épülő propagandának persze megvan a maga logikája: „Csak mi védünk meg benneteket a Gonosztól, ezért nem is olyan nagy ár, hogy közben miénk lesz csendben az egész ország, a Balatontól Tokajig”. Ez a propaganda kell ahhoz, hogy eltereljék a figyelmet arról, ami Magyarországon valójában zajlik, az ipari méretű, központosított lenyúlásról és az ország stratégiai problémáiról.
Gyakran hallani baloldali, liberális szereplőktől, hogy a Fidesz eltereli a figyelmet arról, milyen állapotban van valójában az ország, miközben az emberek láthatóan úgy ítélik meg, nincs olyan rossz állapotban. Nem vágyvezérelt gondolkodás ez?
A lopást mindenki utálja, erről próbálják elterelni a figyelmet elsősorban.
Azt tényleg nem árt.
A recept pedig az: a ti pénzetekből, nektek hazudunk. Ez a hatalmon lévőknek jó befektetés, mert az összes lenyúlt pénznek csak kis részét teszi ki a költség, amiből uralják a médiát. A többi tiszta profit.
De közben látunk évek óta reálbér-növekedést, családvédelmi akciótervet, a kormány megtartotta a fiskális fegyelmet, jóformán nincs munkanélküliség. Ilyen mutatókkal sok kormány büszkélkedne.
Magyarország az elmúlt 3-4 évben valóban stabil gazdasági helyzetben van, és a régión belül közepesen jól teljesít, ez jó hír. Ilyenkor könnyebb kormányozni, maradandót alkotni. Ha ilyen nemzetközi gazdasági környezetben lett volna az ország a 2000-es évek közepén-végén, lehet, hogy most sem Orbán Viktornak hívnák a kormányfőt, sőt belőlem sem lett volna válságkezelő miniszterelnök. De az valóban helyes lépés, hogy a jelenlegi kormány a fiskális fegyelmet ésszerű szinten fenntartotta. Még akkor is, ha olykor hosszú távon kárt okozó eszközökkel tette, például akkor, amikor a magánnyugdíjpénztári vagyont lenyúlta és felhasználta, és amikor kivont forrásokat az egészségügyből és az oktatásból. Orbán az elmúlt évtizedekben megtanulta, hogy a függetlenségét, döntési szabadságát akkor tudja fenntartani, ha az ország finanszírozási szempontból senkinek sincs kiszolgáltatva. De hozzá kell tenni, „disznószerencséjük” van, hiszen ilyen hosszú, tízéves töretlen növekedési szakasz talán nem is volt a fejlett világ gazdaságtörténetében. Ez valóban történelmi lehetőség, pláne a kétharmadok birtokában:
A mostani konjunktúrában Magyarországot két dolog húzza. Az egyik az export, különösen a beszállítás a németországi autóiparnak. Ebben most nagy a kockázat, mert ha Donald Trump májusban tényleg kiveti a védővámokat a német autókra, hirtelen megtorpanhat a gazdaságunk. A másik húzótényező a sokszor elátkozott Brüsszelből folyósított európai adófizetői pénz, amit az ország felzárkózására küldenek. Egy része a miniszterelnök közvetlen környezetében landol, magánvagyonná válik, egy része viszont serkenti a gazdasági növekedést. Valóban jelentős a belső fogyasztás, a béremelkedés, ám ebben a gazdasági fejlődésen túl az is szerepet játszik, hogy – döntően az elvándorlás miatt – elképesztő munkaerőhiány alakult ki. A béremelkedésnek azonban veszélye is van: a következő gazdasági válságnál Magyarország kiárazhatja magát, azaz egyszerűen versenyképtelenné válhat a munkaerőnk, ha nem tudjuk közben modernizálni.
És hogyan látja Londonból: jön az a válság?
A piacgazdaság természete, hogy ciklikus. Egy ilyen hosszú felívelési szakasz után mindig jön korrekció. A kérdés az, hogy mikor, és milyen mértékű lesz a visszaesés. Akkorára nem számítok, mint amekkorát 2009-ben láttunk, elvégre az az előző 70-80 év legnagyobb krízise volt. A legnagyobb veszélyt a világgazdaságra most a politika jelenti. Elsősorban az amerikai-kínai versengés, ami sokkal több kereskedelmi háborúnál. Ez a rivalizálás arról szól, ki lesz a meghatározó hatalom a 21. században, és ezért kiterjed a technológiára, a fegyverkezésre és a pénzügyekre is. Ez a konfliktus határozhatja meg a következő évtizedeket és könnyen lehet generálója a következő válságnak is.
Hol van ebben a játszmában Magyarország helye?
Még mindig Európa második legnyitottabb gazdasága vagyunk, a helyzetünket az európai gazdaságba ágyazottság határozza meg. Ezért rossz nekünk, ha kereskedelmi háború alakul ki, és az még inkább, ha Európa szétesik.
Vannak olyan vélemények is az ellenzéki oldalon, hogy a gazdasági válság az egyetlen esély a politikai változásra Magyarországon.
Én semmiképp nem szurkolnék annak, hogy megint egy gazdasági összeomlással kelljen fizetnünk a szabadságért, hiszen megtanultuk, hogy egy válság az új rendet is megkérdőjelezi. Az viszont tény, hogy ha 4-5 százalékos a gazdasági növekedés, akkor tényleg elég nagy marhaságot kell csinálnia egy kormánynak ahhoz, hogy ne legyen népszerű. Főként, ha ez a növekedés a bérekben is megjelenik, mint most idehaza látjuk. A választók többsége nem érzékeli a gazdasági fellendülés okait, mindig a regnáló kormánnyal köti össze a gazdaság állapotát. Mi annak idején más kormányok munkája nyomán előállt válsághelyzetet kezeltünk, és a most a Fidesz-kormány által okozott nemzetstratégiai károk jóvátétele is mások feladata lesz.
Az említett intézményesített pénzlenyúláson kívül mit tekint nemzetstratégiai kárnak?
Az ország szempontjából a legnagyobb nemzeti veszteség a kivándorlás. Ma minden hatodik magyar gyerek külföldön születik, csak Németországban több magyar gyerek jön világra egy évben, mint idehaza némelyik megyében. Főként a 18 és 40 év közötti, vállalkozó szellemű fiatalok mennek el, és nincs az a családvédelmi program, amely ezt ellensúlyozni tudná. Ráadásul a magánnyugdíjpénztárak felszámolása után már csak az aktívak befizetéseiből kellene finanszíroznunk a nyugdíjrendszert, ami már középtávon is hatalmas probléma lesz. Óriási bűn az oktatási rendszer szétverése is. Az, hogy Magyarország mennyire lesz sikeres 20-25 év múlva, a mostani általános iskolákban dől el. Az, hogy a mostani 10 évesek kapnak-e olyan tudást, amellyel képesek lesznek alkalmazkodni a negyedik ipari forradalom hozta szédítő változásokhoz, eldönti, hogy Magyarország talpon tud-e maradni a nemzetközi gazdasági versenyben. Ebben pedig biztosan inkább hátraléptünk az elmúlt években, mint előre.
Nem véletlen, hogy a fideszes elit gyermekei nem a kásleri iskolarendszerben tanulnak, hanem a fizetős magániskolákban vagy külföldön.
A kivándorlás az összes térségbeli országot sújtja Romániától Lengyelországig. Ön is külföldön dolgozik, noha a tudása bizonyára elférne itthon is. Ez a probléma miként kezelhető nemzeti szinten?
A személyes részt válasszuk le, mert az én helyzetem speciális: én azért dolgozom külföldön, mert nekem a NER-ben nincs helyem, megalkudni nem akarok. Tudom, szívesen sokan döntenének hozzám hasonlóan, ha megtehetnék: nekem abban a kivételes helyzetben van részem, hogy megtehetem, akkor viszont kötelességem meg is tenni. Az pedig kétségtelen, hogy kivándorlás minden közép-kelet-európai országból van, ám ez különböző időszakokban csúcsosodik ki. Romániában például korábban zajlott le, igaz, olyan mértékben, hogy az ország lakosságszámát hivatalosan is milliókkal csökkentették. Lengyelországból is elmentek vagy hárommilliónyian, de közülük sokan később visszatértek. Annak azonban oka van, hogy Magyarországon 2010 után gyorsult fel ez a folyamat. A kiáramlásnak van egy természetes mértéke a magasabb bérek miatt, de az oktatási rendszer szétverése és a jogbizonytalanságtól való félelem ezt felerősítette. Ami azért baj, mert akinek kint születik meg gyermeke, ott jár óvodába, iskolába, nehezebben jön haza. A gyereke pedig még nehezebben. A kivándorlás a jelenben csak fáj, a jövőnket viszont rombolja. Ezért kellene mihamarabb olyan országot teremteni, ahonnan nem kell elmenni, és ahová érdemes hazajönni. Ehhez fontos a bérnövekedés, a családtámogatás is, de elsősorban olyan környezet kell, ahol a politika nem gyarmatosítja az életünket, ahol az egyént is védi a jog, nem csak az államhatalmat, ahol érdemes vállalkozni, elismerik a törekvést, a korrupciót nem kell bekalkulálni minden döntésbe, az alapvető közszolgáltatások működnek, az oktatás például esélyt kínál minden gyereknek, és nem az dönt, hogy ki milyen előnyt hozott magával otthonról.
Kormányzásának tízéves évfordulója szülte a mostani könyvet, de Bajnai Gordon nem 2009-ben született és nem 2010-ben halt meg. Miniszter volt a könyvben sem mindig dicsért Gyurcsány-kormányban, aztán – ha már évforduló – öt éve annak, hogy egy kudarcsorozat után búcsút mondott a politikának. Egy éve pedig a katasztrofális választási eredmény miatt megszűnt az ön által alapított párt, az Együtt. Az összes történetet lezárta már magában?
Lelkileg az összes említett időszakot lezártam. Mindig konkrét feladatra vállalkoztam, és meg lehetett mérni, hogy teljesítettem-e. 2006-ban, amikor Gyurcsány Ferenc a kormányba hívott, egy modernizációs, reformprogramra szerződtem. Az EU-s pénzek minél gyorsabb és hatékonyabb lehívásában elismerten jó eredményeket értünk el: abban a három évben, amikor ezért feleltem, Magyarország az első helyeken állt ebben az unióban. Radikális lépéseket tettünk a korrupció kiszorítása, az átláthatóság javítása érdekében, igaz, a Fidesz 2010 után minden ilyen intézkedésünket visszavonta. 2008 őszétől válságkezelő feladatot kaptam: a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztereként, majd a Bajnai-kormány névadójaként is arra vállalkoztam, hogy megmentsük az országot az összeomlástól. Ma már kevesen emlékeznek rá, de amikor átvettem a kormányzást, a forint árfolyama az euróhoz képest 317 volt, úgy, hogy korábban minden negyedik magyar család 260 forintos euró, illetve annak megfelelő svájci frank környékén vette fel a hitelét. Egy év múlva megint 265 volt az euróárfolyam. A hitelek kockázati kamatfelára, tehát az a plusz, amit az országcsőd rizikója miatt rápakolnak, 6,4% volt, amikor átvettem a kormányzást, amikor egy évvel később átadtam, már csak 1,7%. Ezek mögött a számok mögött megmentett otthonok, megőrzött munkahelyek vannak. Ez egy nehéz, küzdelmes, de sikeres válságkezelés volt, és ne felejtsék el, 2010-ben egy ismét növekvő gazdaságot adtunk át a Fidesznek.
Aztán 2012-ben, amikor kezdett kibontakozni a Nemzeti Együttműködés Rendszere, nagy nyomás volt rajtam, hogy – hasznosítva a megszerzett politikai tőkémet – jöjjek vissza. Addigra a Fidesz csinált egy kétpárti választási rendszert egy olyan országban, ahol csak egy nagy párt van, és sok kicsi mellette. A hatalmon maradásuk záloga, hogy ez így is maradjon. Az akkori visszatérésem abban a reményben történt, hogy sikerül összefogni a töredezett ellenzéket, azért, hogy eséllyel hívjuk ki Orbán Viktort 2014-ben. Abban, hogy nem sikerült, közrejátszottak az én rossz döntéseim, és sok minden más is, amiről nem akarok most beszélni, mert EP-választási kampány van, és nem akarok ártani.
Például?
November után majd talán beszélgethetünk erről is egyszer.
Akkor tér vissza?
Ugyan már. Addigra túl leszünk az idei két választáson.
Addig inkább fegyelmezetten szurkol?
Már 2010 óta azért szurkolok, hogy ennek a rendszernek minél előbb vége legyen. Magyarország addig nem tud visszatérni egy európai, polgári, modernizációs programhoz, a fenntartható gyarapodás útjára, amíg a NER-től meg nem szabadul. Persze ez nem elég, utána jobban is kell kormányozni.
A kínálati oldal ismeretében is: hogyan szolgálná ezt az EP-választás?
Az EP-választásnak nagy a tétje Európa és Magyarország számára is. Európa számára az a tét, hogy abban az Egyesült Államok és Kína közötti stratégiai versengésben, amely meghatározza a következő évszázadot, milyen szerepet küzd ki magának. Kiderül, hogy az európai nemzetek közössége ott ül-e majd az asztalnál, amelynél a döntéseket hozzák vagy egyenként leszünk rajta a menün. Az előbbi mindig hálásabb szerep. Az biztos, hogy az európai államok egyenként nem tudják megfelelő erővel érdekeiket érvényesíteni se Kínával, se az Egyesült Államokkal, de katonai értelemben még Oroszországgal szemben sem. Együtt viszont a világ második legnagyobb hadseregét tudják felmutatni, van mögöttük egy 500 milliós piac, és alkotnak egy olyan gazdasági közösséget, amely a világ második legerősebb valutáját használja. Ezért kulcskérdés, megmarad-e ilyen egységként, képes-e közös erővel megőrizni ezt a sajátos életformát, kultúrát, az örökségünket, amire oly sokat hivatkoznak. Ennek a választásnak éppen ezért az a tétje, hogy az Európát közösségként felfogó erők győznek-e, vagy azok, akik szét akarják szedni részekre és részérdekekre. Nem véletlen, hogy ez utóbb politikai erőteret támogatja nagy erővel Vlagyimir Putyin és újabban Donald Trump embere, Steve Bannon is. A külső hatalmaknak az az érdekük, hogy kétoldalú kapcsolatokat alakíthassanak ki az egyes országokkal, hiszen így a túloldalon mindig sokkal gyengébb partnerek ülnek, mint amilyen az egységes Európa lenne.
Ezt jelenlegi állomáshelyén, az Egyesült Királyságban sokan másképp látják.
Minden országnak megvan a maga populizmusa. Angliában a politikai elit nagy része már évtizedek óta minden rosszért az EU-t hibáztatja és minden jót magának tulajdonít. A végeredmény elég elszomorító, talán okulhatnánk belőle. Ugyanakkor a friss kutatások is azt jelzik, Európában elsöprő többségben vannak az uniópártiak. A tét Magyarország számára is hasonló – erről is beszélek, de nem érzelmi alapon, úgy talán kevesebbeket tudnék meggyőzni. Józan ésszel be kell látni, hogy 10 milliós országként csak csendőrpertuban lehetünk Oroszországgal, Kínával, az Egyesült Államokkal, de az unión kívül még Németországgal is. És mivel az látszik, hogy az Orbán-féle kormányzási mód nem kompatibilis az EU-val, a választásnak középtávon három következménye lehet:
És ebből a három lehetőségből nekünk csak az első a jó. Ha ugyanis Európa orbanizálódik, akkor meggyengül, szétesik és csak elszenvedője lesz a világpolitikának, nem az alakítója. Ha pedig a magyar és európai út elválik, maradnak a csendőrpertuk, és a nagyhatalmaknak alávetve, rosszabb körülmények között élünk majd. Ezért fontos lenne megmutatni Európának, hogy a magyar emberek legalább fele az európai irányban gondolkodik. Már csak az üzenet ereje miatt is örültem volna annak, ha valamilyen közös ernyő alatt indul az ellenzék. Ha már nem így alakult, azt tartom legfontosabbnak, hogy a változást akaró szavazók menjenek el és szavazzanak a nekik legszimpatikusabb ellenzéki erőre, és persze kerüljék a kamupártokat, mert azok csak elnyelik az ellenzéki szavazatokat.
Az ellenzék alatt a Jobbikot is érti?
Amikor miniszterelnök voltam, a Jobbik egyértelműen újnáci politikát folytatott, Gyöngyösi Márton pedig még évekkel később is arra tett javaslatot a parlamentben, hogy származásuk szerint listázzuk a képviselőket. Noha a politikájuk azóta jelentősen átalakult, a Jobbikról vallott véleményem alapvetően nem változott, mert nagyon világos, katartikus erejű elhatárolódást, szakítást a múltjuktól nem tapasztaltam tőlük. Az Európa-pártiakra leadott szavazatok viszont ettől még fontosak, és ha pártot együttműködés híján most nehezen tudnék is választani, vannak emberek, akiket szívesen látnék az EP-ben.
Mondjon hármat!
Hadd emeljek ki egyet először: Jávor Benedek öt évvel ezelőtt az általam vezetett listáról jutott ki az európai parlamentbe és azóta talán a legjobb teljesítményt nyújtotta a magyar EP-képviselők közül. Gondoljanak a Paks 2 vagy éppen a CEU ügyében végzett munkájára. Mindeközben a magyar ügyeken túl is ismert és elismert képviselő lett, neki tehát mindenképpen ott lenne a helye a következő öt évben.
Ezzel együtt tehát Ujhelyi Istvánt és Szanyi Tibort is szeretné Brüsszelben látni, hiszen megelőzik Jávort az MSZP-Párbeszéd listán.
Ujhelyi István, ahogy Molnár Csaba is, a kormányom legaktívabb politikusai voltak, és azóta az EP-ben is bizonyították a küzdőképességüket. De nem férfiparlamentet szeretnék: korábbi harcostársamat, Cseh Katalint és a szintén friss erőt jelentő Donáth Annát is jó lenne Strasbourgban látni.
Ha politikusnőket keres, ott van Dobrev Klára is.
Klárát még az egyetemről ismerem, nagyon tehetségesnek tartom, örülök, hogy végre beszállt a politika frontvonalába, neki is ott a helye az EP-ben. Látják, ezért sajnálom, hogy nem tudok majd mindenkire egy közös listán szavazni.
A Fidesz-kotta alapján az ellenzékről ugorhatunk is Soros Györgyre: arról beszélt a Frontsebészet bemutatóján, hogy tiszteli a milliárdost. Minek köszönhető ez a respekt?
Tudtam, hogy a kormánymédia ezt a mondatot kapja majd fel, azért is mondtam el, mert elegem van abból, hogy ha valakire a propagandisták sárt fröcskölnek, akkor a civilek és ellenzékiek egy része is elhúzódik, mondván: nehogy mi is sárosak legyük. Tágabban ez a szolidaritási deficit az, ami miatt ma már szinte bárkivel bármit megcsinálhatnak. Én arról beszéltem, hogy Soros György olyan ember, aki jóformán a semmiről indulva, a tehetségét kihasználva, a magánszférában meggazdagodott, majd vagyona döntő részét a köz javát szolgáló ügyekre fordította. Viszont akik őt támadják, olyan emberek, akik a tehetségük révén közhivatalt foglaltak el, a közhivatalból rengeteg pénzhez fértek hozzá, s ezt mind megtartották maguknak. Azt mondtam, ha ilyen életutak közül kell választani, nem kérdés, hogy Sorosé a tiszteletreméltóbb.
Nem számít arra, hogy Mészáros Lőrinc is felajánlja vagyona meghatározó részét például oktatási célokra?
Arról, hogy Mészáros Lőrinc felajánlja-e vagyonát jótékony célokra, talán Orbán Viktort lenne érdemes megkérdezni.
Mégis csak gyakrabban lát hasonló vagyonokat, mint mi: Mészáros 380 milliárd forintja olyan összeg, ami összegyűjthető a piacon kicsit több mint fél évtized alatt?
Persze, ha az ember megalapítja a Facebookot, a Google-t vagy a Microsoftot, akkor igen. A Mészáros-féle vagyon előteremtéséhez azonban másfajta tehetség kell. Lehet, hogy esettanulmányként ezt is tanítani fogják egyszer, de nem a közgazdasági, talán inkább a jogi egyetemen. Magyarország mindig is viszonylag korrupt ország volt, és tény, hogy mindenhol a világban van korrupció, Svájcban, Norvégiában, Szingapúrban is. Ám ezekben az országokban az állam, a politikai szereplők sora, a sajtó, a hatóság üldözi és súlyosan bünteti a korrupciót. A második szint az, amikor a pártok is részesek a korrupcióban, ezért nem nagyon üldözik vagy emelnek szót ellene, ugyanakkor független a sajtó, a nyomozóhatóságok, így ha feltárnak korrupciós ügyeket a médiában, az ügyészség eljár, így olykor politikusok is börtönbe mennek. Nálunk is történt ilyesmi régebben. A korrupció harmadik szintje az, amikor az állam maga szervezi a korrupciót, jogszabályok, pályázati kiírások segítik a közpénz lenyúlását, a hatóságok nem tesznek ellene jóformán semmit, és a kormánytól függő média hallgat erről. Magyarország az elmúlt kilenc évben átcsúszott a harmadik kategóriába, ahol ráadásul nemcsak az adóforintok veszítik el rendszeresen a közpénz jellegüket, hanem „visszautasíthatatlan ajánlatok” hatására már magánvállalkozások is NER-kezekbe kerülnek. Alig maradt olyan szektora a magyar gazdaságnak, ahol ez az einstandolás ne volna jellemző.
Az önről szóló könyv szerint az utolsó miniszterelnöki munkanapja végén a Kossuth téren szertartásosan levette a nyakkendőjét. A politikától való távolságtartást jelzi, hogy most sem visel nyakkendőt?
Ez csak azt jelzi, hogy éppen itthon vagyok. Minden hétfőn fölteszem, amikor munkába indulok, és leveszem a hét végén, amikor hazaérek. Öltönyös, nyakkendős munkát végzek 1991 óta. Szerb Antal írta valahol, hogy az attitűdök befelé kérgesednek. Először még egyetemista vagy, belül még hátizsákos, rövidnadrágos, de már öltönyben dolgozol, aztán idővel lélekben is utolér minket a munkánk. Én már csak ilyen konszolidált ötvenes vagyok, aki most éppen az interjúadó ruhájában van. És ha lezárul a könyv bemutató kampánya, majd ismét jóval ritkábban veszem fel ezt is.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
