Belföld csatatér 2019 - szeged

Kitört a jobboldali belháború Szegeden, házkutatás volt Szabó Bálintnál

Szerdán házkutatást tartottak a rendőrök Szegeden Szabó Bálintnál, aki éveken át a Botka László polgármester ellen felépített Szeviép-ügy motorja volt.

Szabó a 24.hu-nak azt mondta, hogy a rendőrök cége, a Likvid Kontroll Kft. a papírjait keresték. Szabó szerint nyomozás folyik a cége ellen tiltott követelés-vásárlás gyanújával. A nyomozók lefoglalták, és elvitték a kft. teljes könyvelését. 

A Szeviép Szeged környékének meghatározó építőipari vállalkozása volt, de 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, majd csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását. Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt.

Az alvállalkozók kárpótlási ügyét a Likvid Kontroll karolta fel, és egyértelmű politikai éllel egy Botka-ellenes kampány részévé tette. A Szeviép-ügybe a 2018-as országgyűlési választás előtt Lázár János, a Miniszterelnökség akkori vezetője is bekapcsolódott. Lázár személyesen utazott le Szabóhoz, hogy annak a most átkutatott lakásában bejelentsék, több mint milliárd forintos keretet ad a kormány a követelések kifizetésére.

Szabó szeviépes szereplése jól jött a Fidesznek, hiszen annak ellenére, hogy a jogász korábban az MSZP és a DK környékén is megfordult, a kormánypárt a szocialista polgármester elleni kampányát szinte teljes egészében Szabó állításaira építette. Szabó egyebek mellett azt állította, hogy a Szeviép szálai az önkormányzatig nyúlnak, emiatt nemrégiben első fokon pert is vesztett Botkával szemben.

Szabó és a Fidesz közötti törést előre jelezte, hogy egy magánszemély feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, a Likvid Kontroll Kft. ellen azzal, hogy Szabó jogtalanul jár el a Szeviép-károsultak képviseletében, és százmilliós hasznot húzott a követelésekből. A feljelentést a kormányközeli Origó szivárogtatta ki.

Szabó és a Fidesz jó viszonya azóta sem állt helyre. Ezt Szabó is megerősítette: azt mondta a 24.hu-nak, hogy gyanúja szerint az ugyancsak Szegeden mozgolódó, a helyi Fidesz-szervezet ráncba szedésével megbízott Kubatov Gábor vezette fideszes csapat küldte rá a rendőröket.

Meg is üzenték nekem, hogy tönkre fognak tenni

– állítja Szabó, aki Lázár Jánossal továbbra is együttműködik. Szabó az utóbbi időben áttette tevékenységét Hódmezővásárhelyre, ahol Márki-Zay Péter polgármester lett a legújabb ellenfele.

A Szeviép-kárpótlásra elköltött 2,4 milliárd forint sorsáról egyébként nincsenek publikus információk. Nem tudni, pontosan kik és mennyi pénzzel részesültek a Miniszterelnökség korábbi vezetője által gründolt keretből. A lista nem nyilvános, a Miniszterelnökség pedig azt állítja, tőlük hiába kéri bárki, nem ők az adatkezelők.

Kiemelt kép: Kelemen Zoltán Gergely /MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik