Belföld

Nagyot bukott a Botka támadására ráállított Szabó Bálint

Egymillió forint sérelemdíj fizetésére kötelezte a bíróság Szabó Bálintot, aki az elmúlt években a kormánysajtóban rendszeresen támadta a szegedi városvezetést.

Szabó, aki elsősorban a Szeviép-ügy főszereplőjeként került be a hírekbe, 2016-ban még a szegedi Cserepes sori piac fenntartója és a kereskedők vitáján keresztül támadta az önkormányzati céget és Botka László szocialista polgármestert. Sajtótájékoztatón állította például, hogy a városvezetés „balkáni módszerekkel intézi az piac ügyeit”, és „egyértelmű szándéka, hogy a Cserepes sori piacot 2016. december 31-ével be akarják zárni, és a piacot fel akarják számolni”.

A Szegedi Törvényszék 2018 nyarán kimondta, hogy Szabó állításai valótlanok voltak, és azokkal megsértette a piacot üzemeltető cég jó hírnevét. Az ítélet a napokban a Szegedi Ítélőtábla végzése nyomán jogerőre emelkedett.

Szabó Bálintnak így a sérelemdíj mellett több újságban is fizetett hirdetést kell közzétennie, amelyben elnézést kell kérnie a Cserepes sori Piac Kft.-től, valamint nyilatkoznia kell arról, hogy a piac a mai napig üzemel. Szabónak többek között az időközben kormányoldalivá vált Hír Tv esti híradójában is szerepelnie kell egy ilyen hirdetéssel.

A korábban az MSZP és a DK környékén is megforduló Szabó Bálintnak 2019 elején rossz sorozata volt. Hiába építette a Botka elleni támadásait szinte teljes egészében Szabó állításaira a Fidesz, simán szegediek dobták, amikor nyilvánosan összebalhézott a párt helyi potentátjaival. Szabó jelenleg is perben áll Botka Lászlóval, de az utóbbi időben látványosan Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester támadására fektette a legtöbb hangsúlyt.

Kiemelt kép: Szabó Bálint, a Szeviép cégcsoport alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője játékpénzeket szór le a szegedi városháza dísztermének karzatáról a közgyűlés ülése alatt 2017. március 31-én. A Szeviép-ügy miatt alakult ki vita az ülésen. Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik