Az imént összeszedett, friss tojásokkal a kezében egy kedvesen mosolygó kamaszlány nyitja ki előttünk a kertajtót a Hajdú-Bihar megyei Hajdúdorogon, a kisváros egyik, a központtól kicsit távolabb eső utcájában. “Jöjjenek utánam, mindjárt szólok anyunak” – mondja, és mi követjük a ház előtti fedett teraszon át az épületbe. Közben összetalálkozunk egy magas kamaszfiúval, és két kisebb gyerekkel is, akik beszállnak anyjuk szólongatásába.
A következő pillanatban egy alacsony, szerény tekintetű nő lép ki az egyik belső szoba ajtaja mögül: ő Szabó Csilla, a nyolc gyerekes családanya, akit keresünk.
A most 41 éves Csilla élettársával és a gyerekekkel él a házban, akik közül a három legidősebb már elköltözött otthonról – a legnagyobbak ráadásul külföldön, Hollandiában élnek. De amikor a konyhájában ülve beszélgetünk a családanyával, elmeséli, hogy nem sokkal ezelőttig egyedül nevelte a gyerekeit. Mostanáig egyik párkapcsolata sem alakult túl jól, kijutott a bántalmazó vagy alkoholproblémákkal küzdő férfiakból – mondja.
A legnagyobb kihívás azonban mindig is az volt, hogy stabil lakhatást tudjon biztosítani a gyerekeinek.
Sok éven keresztül albérletről albérletre jártunk, és állandóan attól kellett rettegnem, mikor adják el a lakást a fejünk fölül és közlik velünk, hogy megint mennünk kell
– magyarázza Csilla, aki elmondása szerint soha nem lakott saját tulajdonú lakásban, és az albérletpiacon eltöltött idő alatt hatalmukkal visszaélő főbérlőkkel is volt dolga. “Szerződés soha nem védett minket, az utolsó főbérlő pedig állandóan kötözködött, letagadta, hogy befizettük a lakbért, és újra követelte.”
Az albérletek pedig, amiket nyolc gyerekkel talált, sosem ütötték meg azt a szintet, amit a gyerekeinek biztosítani szeretett volna. A rossz lakáskörülményeket és a folyamatos költözködést a gyámhivatal is észrevette, Csilla gyerekeit pedig hamarosan védelembe vették. A gyakorlatban mindez a családsegítő fokozott figyelmét jelenti, de figyelmeztetés is a szülőnek, hogy ha nem szünteti meg a gyerekeket veszélyeztető körülményeket, akkor akár ki is emelhetik őket a családjukból.
Az esetek többségében – ahogy az Abcúgon megjelent számos gyermekvédelmi témájú cikkünkből kiderült – ezzel a feladattal teljesen egyedül maradnak a szülők. A rendszer erőforrás-hiányos állapota miatt az alapellátásban dolgozó családgondozók nem tudnak érdemi segítséget nyújtani nekik, hogy megváltozzanak a körülményeik.
Csilla esete a kivételek közé tartozik. Miután ráébredt, valahogy muszáj kilépnie az albérletezés jelentette kiszolgáltatott helyzetből, hogy a család együtt maradhasson, az önkormányzathoz fordult, segítsenek a lakhatási problémái megoldásában.
Hajdúdorog önkormányzata pedig éppen akkoriban indította be saját otthonteremtési programját, ennek lett az egyik első résztvevője Csilla és családja. A ház pedig, amiben laknak, most a városé, de három év múlva akár Csilla első saját háza lehet.
Pont jött egy program
Az otthonteremtési program ötletét az hívta életre, hogy a településvezetés úgy látta: több olyan család él a városban, akik – Csilláékhoz hasonlóan – az albérletpiacon sodródnak ide-oda. Nincs meg a tőkéjük ahhoz, hogy saját ingatlant vásárolhassanak – magyarázza Hajdúdorog polgármestere, Csige Tamás.
Ezek a családok megjelennek a város szociális bérlakásaira pályázók között is, és az, hogy mi lesz azzal a lakásonként 15-20 pályázóval, akinek a jelentkezését el kell utasítaniuk, Csige szerint óriási dilemma. Pont a túljelentkezés miatt szabtak 2+2 éves korlátot a szociális bérlakások használatára, csakhogy időről időre azzal szembesültek, hogy a kiköltöző bérlőknek nem tudnak már semmit kínálni.
Amikor aztán 2015-ben egy telek értékesítéséből több tízmilliós bevétele keletkezett az önkormányzatnak, a polgármester és a képviselő-testület abban egyeztek meg, hogy a befolyt pénzt évi tízmillió forintos részletekben lakásvásárlásra költik, a megvásárolt, korábban üresen álló családi házakat pedig odaadják használatra rászoruló családoknak.
A program idén lép a harmadik évébe, és jelenleg négy család van benne, akiket a pályázatuk alapján az önkormányzat Szociális Bizottsága választott ki a jelentkezők közül. Ők a lakáshasználatért havi tízezer forintot fizetnek, ezen felül pedig öt éves időtartamra, havi húszezer forintot tesznek lakástakarékba. Öt év elteltével a házakat használók pedig megvehetik az ingatlant, amihez lesz már lakástakarékból 1,5 millió forintjuk, és a rendszeresen fizetett tízezres használati díjat is beszámítja a vételárba az önkormányzat, ami összesen 2,1 millió forint alapot jelent.
Ehhez már csak néhány százezer forintot kell hozzáraknia a családoknak ahhoz, hogy kifizethessék a ház árát, ami az az összeg, amiért az önkormányzat hozzájutott az ingatlanhoz. Megemelve a jegybanki alapkamattal, hogy – ahogy Csige fogalmazott – “a köznek is visszajöjjön egy szimbolikus összeg, amiért valaki 5 éven keresztül használta a vagyonát”.
A lakások, amiket az elmúlt két évben vásárolt az önkormányzat, 2,5 és 4 millió forint közötti értékűek voltak, és szinte mindegyik elhunyt időseké volt, az örökösök árulták. “A városban álló 3200 körüli lakóháznak sajnos a 10 százaléka lakatlan, eladó” – mondja Csige Tamás, majd hozzáteszi: az üres, elhagyott épületeket legtöbbször csak a gaz eszi, ami nem csak a településképet rontja, hanem a szomszédságnak is probléma. “A környéken időről időre felbukkanó tolvajok sokszor ilyen házakból indulnak lopni, vagy halmozzák fel a szajrét.”
“Két év múlva szeretném megvenni”
A ház, amibe Csilláék költöztek, már két éve üresen állt, amikor a család beköltözött, és Csige Tamás szerint hasonló volt a helyzet a többi ingatlannal is. A költözhetőséghez szükséges alapmunkálatokat a város végezte el, de a használatba vételtől kezdve a lakók is fejleszthetik az ingatlant. A fedett teraszt, amit a riport elején említettünk, például Csilláék építették már a házhoz.
“Két év múlva mindenképp szeretném megvenni ezt a házat” – mondja Csilla, mikor a terveiről kérdezzük. A kertes házas élet az igazán megfelelő a nagy család számára, ahol a háztájinak is jut hely. Csilláék egyik legnagyobb kiadása az élelmiszerre való lenne, ha nem lennének disznóik, tyúkjaik és kecskéjük. “Így azt a harminc tojást, ami ahhoz kell, hogy mindenki jóllakjon a bundás kenyérrel, nem a boltban veszem, és húsunk is mindig van így, hogy évente kétszer disznót tudunk vágni” – magyarázza a családanya. “Arról nem beszélve, hogy a gyerekek is szeretik a jószágot.”
Tervek
Ugyan a gyerekek védelembe vétele időközben megszűnt, a család folyamatos kapcsolatban van a város Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatával, a családgondozójuk rendszeresen látogatja Csilláékat. Csige Tamás elmondja, igyekeznek szociális munkát is tenni az otthonteremtési programba, mert úgy látják, a lakásokat használó családoknak szüksége van erre. Csige életvezetési és gazdálkodási tanácsadást említ, és egy a partnerrel közösen kidolgozott, egyéni fejlődési tervet.
“Az egyik legfontosabb dolog, hogy megoldjam valahogy, hogy újra dolgozhassak” – mondja Csilla. Jelenleg ugyanis ápolási díjon van legkisebb fiával, a 8 éves Misikével, aki autista, és csak délig van iskolában a szomszédos Hajdúböszörményben. Emiatt a nő nem tud munkát vállalni, ami a ház megvásárlásakor is gond lehet. De ennek a kérdésnek a megoldására is vannak tervei.
Csilla, aki lánykorában a 8. osztály után otthagyta az iskolát, a városban működő “dolgozók gimnáziumában” három év alatt elvégezte a középiskola 9-12. osztályát, májusban érettségizik. A terve az, hogy ha ez sikerül, főiskolára megy. “Gyógypedagógus szeretnék lenni, és az autizmusra szakosodni, mivel a legkisebb fiam is autista” – közli a tervét. Hajdúböszörményben ki is nézte magának a Debreceni Egyetem kihelyezett gyógypedagógus képzését, amit levelezőn végezne, az utolsó két évet pedig az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán járná, ott lehet ugyanis az autizmusra szakosodni.
Csilla azt reméli, ezzel a szakmával helyben is el tud majd helyezkedni, és ha Misikével egy intézményben dolgozhatna, az megoldaná a munkaszervezési problémákat is. “Ha ez a része nem jön össze, akkor majd megoldom valahogy. Most már itt az ideje, hogy az én karrieremet is építsem kicsit.”
Kisvárosi alternatíva a szociális bérlakásra
Csige Tamás elégedett az otthonteremtési program első két évével. Azt mondja, sikerült olyan partnereket kiválasztaniuk, akik nem maradnak el a használati díj, a rezsi és a lakástakarék fizetésével, ráadásul mivel majdnem mindegyik háznál gyerekek vannak, életet visznek a szomszédságokba.
A program fogadtatását is kifejezetten jónak látja a polgármester. Mikor átadták a partnereknek a lakásokat, még adományozási hullám is indult a hírről szóló Facebook-bejegyzés nyomán, amire Csilla is emlékszik. Egyszer csak megjelentek a háznál helyiek ruha, élelmiszer vagy bútoradománnyal, miután látták az interneten, a helyi tévében vagy az újságban, hogy Csilláék beköltöztek.
A társadalom itt helyben egyre inkább egyetért velünk abban, hogy egy önkormányzatnak szükséges gondoskodnia a városlakókról, és ennek nem abban kell kiteljesednie, hogy nyakra-főre osztjuk a segélyt meg a tűzifát.
– vélekedik Csige Tamás.
Az otthonteremtési programot teljes konszenzussal hozta létre az önkormányzat, a kormánypárti képviselők is támogatták az ellenzéki polgármester javaslatát, így Csige reméli, ha ősztől esetleg nem ő lenne Hajdúdorog polgármestere, a program akkor is tovább működne.
Már fenntarthatósági tervei is vannak. Azt mondja, “ha minden évben ezt a tízmillió forintot rászánjuk a lakásvásárlásra, az ötödik évben megkapja az önkormányzat az első év lakásainak az árát. A költségvetésből már nem kell tízmillió forintot elkülönítenünk az új ingatlanok vásárlására, mert az, amit az első évben erre fordítottunk, már megint rendelkezésre áll.”
A program Csige szerint hosszú távon a szociális bérlakásokat is kiválthatná. Szerinte előbb-utóbb elfogyna a kisvárosban az igény a társasházi jellegű szociális bérlakásokra, ha lenne elég kertes családi ház, ami néhány év takarékoskodás után saját tulajdon lehetne.
Nem egyoldalú, gondolkodás nélküli pénzköltésről van szó, hanem egy tudatos, partnerségre épülő együttműködésről, ami úgy látom, hogy működik.
