Belföld

Nagy Blanka ellenőrzőjét bújja a Fidesz médiája

Nehezen viselik, hogy egy diáklány beszólt a kormánypártnak.

A kiskunfélegyházi gimnazista Nagy Blanka ellenőrzőjéből közöltek részleteket kedden a kormánypárti médiaalapítvány termékei, a Ripost, a Lokál és az Origo – szúrta ki a 444.

Nagy Blanka azzal került a Fidesz-média célkeresztjébe, hogy egy kecskeméti tüntetésen kifejezetten durva szavakkal illette a Fideszt és Áder Jánost. Ettől annyira kellemetlenül érezte magát a kormánypárt holdudvara, hogy meglett férfiak érezték úgy, hogy a maguk szintjén reagálniuk kell a 18 éves lány szavaira: Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője leribancozta a gimnazistát, Bayer Zsolt pedig nyomorult, ócska rohadt prolinak nevezte.

A Ripost, és nyomában a többi fideszes médiatermék azt állította Nagy Blankáról, hogy több tantárgyból bukásra áll, emiatt viszont sorra veszítettek pereket. Mégsem tudják elengedni az ügyet, ezért most a diáklányt az ellenőrzőjére hivatkozva támadják, ami úgy került hozzájuk, hogy a perek irataiban épp a lapok állításainak cáfolatára szerepeltek. A Ripost „Itt a teljes igazság a mocskos szájú diáklány bizonyítványáról” című írásában azt fejtegeti, hány egyest és hány kettest kapott Nagy Blanka.

A diáklány ügyvédje, Litresits András azt mondta a 444-nek, hogy személyes adattal való visszaélés miatt feljelenteni tervezik a propagandatermékeket.

Frissítés: Nagy Blanka Facebook-oldalán reagált, ötös történelem dolgozatát osztotta meg.

Kedves @Riposthttps://ripost.hu/cikk-itt-a-teljes-igazsag-a-mocskos-szaju-diaklany-bizonyitvanyarolKöszönöm kedves…

Közzétette: Blanka Nagy – 2019. április 2., kedd

(Fotó: MTI / Mónus Márton)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik