Belföld

Két hónappal meghosszabbították 12 korrupt autópálya-rendőr letartóztatását

A Győri Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája a tizennyolc letartóztatott rendőr közül tizenkét gyanúsított letartóztatását további két hónappal meghosszabbította, míg öt gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el. Egy társuk, együttműködő magatartására tekintettel szabadlábon védekezhet.

A bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított rendőrök vonatkozásában az ügyészség tizenkét gyanúsított esetében a letartóztatás meghosszabbítására, öt gyanúsított vonatkozásában a bűnügyi felügyeletük elrendelésére tett indítványt. Egy rendőr együttműködő magatartására tekintettel szabadlábra került, esetében nem érkezett indítvány.

A bíróság a hosszabbítási indítványnak megfelelően tizenkét rendőr vonatkozásában a megalapozott gyanú fennállását továbbra is megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését látta indokoltnak.

A bíróság szökés, elrejtőzés veszélyére, másrészt a bizonyítás nehezítésének, illetve megakadályozásának veszélyére tekintettel meghosszabbította a letartóztatásukat. A bíróság a határozat indokolásában rámutatott arra is, hogy az úgynevezett katonai fegyelmi ok is megalapozza a letartóztatás elrendelését. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a fegyelmi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a gyanúsított katonai közegben maradjon, abban az esetben a törvény szerint alkalmazható ez a kényszerintézkedés a gyanúsítottal szemben.

A bíróság öt rendőr bűnügyi felügyeletét rendelte el figyelemmel arra, hogy részletes beismerő vallomást tettek, ezért a letartóztatásuk – a hatóság munkáját segítő magatartásukra tekintettel – a továbbiakban nem szükséges.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.