Belföld

Letartóztatták az ISIS Magyarországon elfogott, feltételezett hóhérát

A férfi mindent tagad, de állítólag videó bizonyítja bűnösségét.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség eredményesen indítványozta az Iszlám Állam (ISIS) szír tagjának letartóztatását, azt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája hétfőn egy hónapra elrendelte. A férfit a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével fogták el.

A TEK folytatja a felderítést, vizsgálja Hasszán F. európai tevékenységét, kapcsolatrendszerét, együttműködik az ­Europollal, valamint több ország rendvédelmi szervével és titkosszolgálatával.

A Magyar Nemzet szerint videó bizonyítja, hogy Hasszán F. az ISIS hóhéra volt. 

A 27 éves férfit a belga titkos­szolgálat azonosította elsőként, ők adhatták át a bizonyítékot a TEK  munkatársainak. A lap szerint később Törökországon át migránsok között megbújva jutott át Leszbosz szigetére, majd menedékjogot kért a görög hatóságoktól, mondván, élete veszélyben van.

F. Hassan az Iszlám Állam emírje volt: kivégzéseket irányított, öngyilkos merényleteket szervezett
A Budapesten őrizetbe vett szír férfi részt vett a lefejezésekben. Legalább 20 ember haláláért lehet felelős.

A hatóságok rendelkezésére álló információk alapján Hasszán F. az ISIS által végrehajtott lefejezésekben is részt vett, a Fővárosi Főügyészség szerint 2016-ban Homsz városában húsz embert mészárolt le.

A Magyar Nemzet szerint a TEK azt is tisztázni akarja, hogy a most elfogott szír férfinak volt-e köze a Salah Abdeslam által szállított terroristákkal vagy azzal a belga gyökerű ISIS-sejttel, amely előkészítette a mészárlásokat Párizsban és Brüsszelben.

Kirendelt védője szerint a férfi tagadja, hogy terrorista, hogy részt vett lefejezésekben, vagy egyéb bűncselekményekbe. Az ügyvéd a Népszavának azt mondta, három pontban nyomoznak, de hang- és írásszakértőre is szükség lesz ahhoz, hogy kiderüljön, valóban tényleg ő volt-e a kivégzések egyik elkövetője.

Kiemelt kép: A TEK különleges egysége vitte vasárnap a férfit a  Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez. MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik