Belföld

Az uniós átlagnál kevesebb jut szociális juttatásokra Magyarországon

Az uniós átlagnál kevesebb jut szociális juttatásokra Magyarországon

Az uniós átlagnál kevesebbet költött Magyarország 2017-ben szociális juttatásokra – derült ki abból a felmérésből, amelyet az Eurostat közölt.

Ezek alapján míg az uniós tagországok átlagosan a GDP-jük 18,8 százalékát költik például nyugdíjakra vagy családtámogatásra, addig Magyarországon ez a szám 14 százalék. A finneknél a legmagasabb az arány (24,9 százalék) a legalacsonyabb pedig az íreknél, 9 és fél százalék.

Hat olyan tagország van, ahol a GDP-nek legalább az egyötödét szociális juttatásokra szánják, ilyen például a Finnországon kívül Franciaország, Ausztria, vagy Olaszország. Ugyanakkor Romániában, Csehországban vagy Bulgáriában kevesebb, mint 13 százalék jut erre.

Részletekre bontva látszik, hogy a többi országgal együtt Magyarországon is az öregségi nyugdíjak teszik ki a szociális juttatások legnagyobb részét (7 százalék), ezt követik a gyerekneveléssel kapcsolatos támogatások (2,1 százalék), a harmadik helyen pedig az özvegyi nyugdíj, illetve az árvasági segély áll (1 százalék).

Az Európai Unióban 2017-ben összesen 2890 milliárd eurót költöttek szociális juttatásokra, ez közel háromszor annyi, mint amennyit egészségügyre (1080 milliárd euró). Ennél jóval kevesebb jutott védelmi célokra (205 milliárd euró) vagy környezetvédelemre (116 milliárd euró).

Kiemelt kép: Pascal Bachelet / BSIP / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik