Belföld

Alsógatyában somfordált haza egy szabolcsi rabló

alsónadrág (alsónadrág)
alsónadrág (alsónadrág)

A Nyírbátori Járásbíróság bíróság elé állította azt az élettársi kapcsolatban lévő párt, akik rablásból szerzett pénzből akarták megszerezni az elvett gyermeküket.

A férfi és a nő veszekedni kezdett szombaton, mert nem volt pénzük arra, hogy meglátogassák a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekeiket.  Az I. rendű vádlott ekkor elhatározta, hogy pénzszerzés céljából kirabol egy szabolcsi településen lévő dohányboltot.

Az eladó nőtől dohányt és egy rekesz sört kért, aki a vonalkód leolvasása végett kilépett a pult mögül. Ekkor a rabló ököllel nekiesett. Ezután a hajánál fogva kasszához húzta az eladót, és a nyitogatni kezdte a fiókokat. Egy járókelő meghallotta az eladó segélykiáltásait és a segítségére sietett, dulakodni kezdett az elkövetővel, aki ezután elszaladt.

Menekülés közben levette a ruházatát, és egy közeli erdőben eldobálta. Ezt követően alsógatyában somfordált haza az élettársa lakásába. Az üzletből eltulajdonított 46 ezer forintot átadta az élettársának, aki bűnpártolás miatt állt a bíróság elé.

A tárgyaláson I. rendű vádlott fenntartotta a nyomozás során tett beismerő vallomását, a II. rendű vádlott azonban nem ismerte el a bűnösségét. A bíróság ítéletet nem hozott, az iratokat az eladó sérüléseinek pontosítása végett visszaküldte az ügyészségnek, s egyúttal elrendelte I. rendű vádlott letartóztatását szökés és bűnismétlés veszélye miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik