Alighanem túl vagyunk az európai parlamenti választásra javasolt közös ellenzéki listáról zajló vita érdemi részén, de még nem jött el a választási eredményért való bűnbakkeresés ideje. Most érdemes átgondolni, mit tanulhatott a listaállításról az ellenzéki közösség, és mit csináljon legközelebb másképp mindenki, a kommentelőktől a pártvezérekig. Alább a következők mellett érvelek.
- A Jobbiktól a DK-ig terjedő egységlista javaslata nem volt tökéletes – a választási matekra ennél biztosabb megoldást adna a lengyel példa kreatív követése –, de legalább felmutatott egy, az ellenzéki közösséget mozgósítani képes üzenetet, amivel kritikusai rendre adósak maradtak. Ez az oka annak, hogy az egységlista követelése sok ellenzéki szavazó számára alapvető kérdéssé vált: még tüntetés és petíció is szerveződik mellette.
- Az ellenzéki pártoktól most az várható el, hogy komoly magyarázatot adjanak arra, mire is kérik a szavazatokat május 26-án, és a tavaly tavaszinál reálisabb várakozásokat alakítsanak ki követőikben a várható eredményekkel kapcsolatban. Meglepő módon ez most elég is lenne ahhoz, hogy sikeresen szerepeljenek az európai választáson. Az egységlistát követelő ellenzéki szavazóknak pedig azt kellene belátniuk, hogy inkább pártegyesüléseket kellene szorgalmazniuk a tartalmi, ideológiai tekintetben alig megkülönböztethető pártok bolhacirkuszának lezárására, és addig is jó lenne független szavazatszámlálónak jelentkezniük.
- Sok helyes meglátás motiválta az egységlista ötletét, de kárt okozott az, ahogy a sajtó napirendjére került az ötlet. Nyilvános vitákat most már ennél jobb listaállítási ötletekről sem érdemes szorgalmazniuk az ellenzék híveinek, bár április elejéig még éppen egyeztethetnek róla a pártok, hogy ki milyen listán indul.
- Az önkormányzati választásokon sem a „minél nagyobb, annál jobb” lesz az ellenzéki összefogás legjobb receptje. Még két-három olyan megállapodás, mint amit Újpesten hoztak tető alá a minap, és már búcsút is mondhatunk a reménynek, hogy – a látható választói akaratnak megfelelően – ellenzéki többség jöhet létre a fővárosi közgyűlésben. A helyi egyesületek és kerületi szintű sajátosságok megjelenésére a jogszabályi környezet 2014-es változása nem hagyott helyet a kerületi polgármester-választásokon: arra a fővárosban csak a kerületi képviselő-testületek választásán van értelmes lehetőség.
I. Mire kell a közös lista?
Felesleges újra elismételni, hogy a Jobbiktól a DK-ig valamennyi ellenzéki indulót összefogó közös lista nem számíthat minden ellenzéki szavazó támogatására. A valódi kérdések a következők.
Ellensúlyozná-e a közös lista keltette remények mozgósító hatása a stabil ellenzéki szavazók kisebbségének lemorzsolódását, akik egy ennyire széles listára biztos nem szavaznának? A válasz hovatovább hitkérdés, de az igenlő válaszok hivatkozási alapját szolgáltató közvélemény-kutató elképzelhetetlenül magas részvételi aránnyal számolt, és korántsem rendelkezik olyan sok választáson tesztelt szakmai megbízhatósággal, mint az ellentétes eredményre jutó kutatóintézet. De még ha egyenlő súlyt adunk is az egymásnak ellentmondó eredményeknek, akkor is legfeljebb döntetlen jön ki az adatokból, ami aligha ellensúlyozza egy egységlista összeállításának egyéb hátulütőit és kockázatait. Alapvető nézetkülönbségeket nem dobhat sutba tisztes politikus ennyire bizonytalan előnyért, egy fontos elvi döntéseket hozó testület arányos képviseleti rendszerű választásán.
De ugyan mi más akadályozhatja meg, hogy a Kutyapárt, a Momentum, az LMP és/vagy a DK szavazatai egyenest a kukába menjenek május 26-án?
Bárki hihet abban, hogy a négy párt közül a számára kedves egy vagy kettő „biztosan” átjut a mandátumszerzéshez szükséges 5%-os küszöbön. De azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez mind a négynek sikerülni fog, méghozzá egyszerre. A közvélemény-kutatások átlagát nézve egyik se mehet biztosra: láttunk már hasonló előrejelzések után mégis 5% alatt végző pártokat a történelemben, főleg ahol ilyen kevés komolyan vehető közvélemény-kutatás kap nyilvánosságot. Arra bízvást lehet most fogadni, hogy különlistás indulás esetén e négy veszélyeztetett párt szavazatainak – ami az idei mérések szerint az összes ellenzéki szavazat 34-45 százaléka – jobb esetben negyede, rosszabban kétharmada a szecskába megy májusban.
Lengyelországban például négy ellenzéki lista lesz, ott a sokat emlegetett „közös lista” csak néhány, az 5%-os határon vagy az alatt álló pártot adott hozzá a vezető ellenzéki erőhöz, és ezek szavazatai valóban maradéktalanul össze is adódnak a közvélemény-kutatásokban. Magyarországon is lehetett volna például Jobbik, MKKP-LMP, MSZP-DK-Párbeszéd és Momentum-Mindenki Magyarországa-Liberálisok lista. Ehhez is erős képzelőerő és rugalmasság kellhet, de anélkül nincs politikai siker. Az egységlista kérdését azonban ez a felismerés sem zárja le.
Oktalan ugyanis azt feltételezni, hogy az összellenzéki lista megannyi intelligens, az ellenzék javát kívánó híve nem érti javaslatuk gyengéit. Alighanem azért tartanak ki véleményük mellett, mert az alternatívák annyira vérszegények. Mert tényleg, miért is menjen el az ellenzéki szavazó az EP-választásra máskülönben? A Fidesz egy éve építi a maga mozgósító üzenetét közpénzmilliárdokkal és megannyi ötlettel. Az összellenzéki lista gondolata legalább ad egy önbizalomtól duzzadó ellenzéki választ a „Mi meg miért menjünk el?” kérdésre. Ezt is értelmes alternatívával kell kiváltania annak, aki kételkedik az egységlista ésszerűségében. Nézzük a lehetőségeket!
II. A hiányzó kampánytéma
Az ellenzéki oldalon most csak két alultáplált alternatívája látszik az összefogással való kampányolásnak. Az egyik azt mondja, gyertek el megmutatni pártunk erejét most, amikor a puszta létünket fenyegetik a Számvevőszék bírságai, Szél Bernadett és Hadházy Ákos távozása, a választások égbekiáltó tisztességtelensége, amikor végre esélyünk van az 5% elérésére, amikor megint lehet a viccpártra szavazni és így tovább (a nem kívánt rész törlendő). De a párt jövőjével való érvelés értelemszerűen csak a legelkötelezettebb törzsszavazóknak elég. Még a Fidesznek is többet kell mondania ennél, pedig a mozgósításhoz nekik ott van a Kubatov-hadosztály is.
A másik üzenet a májusi választások ilyen-olyan európai közpolitikai jelentőségét emeli ki – ezt eddig Jávor Benedek, Dobrev Klára és Vágó Gábor tolmácsolta leginkább. Üzeneteik elenyésző sajtóvisszhangja is mutatja, hogy ez se kecsegtet sok sikerrel, hiszen az amúgy érdektelen EP-választásokban maximum a belföldi csatározások barométerét látják a szavazók Európa-szerte. A belföldi tétről pedig az elmúlt év pont azt tanította meg a magyaroknak, hogy az egyetlen értelmes kérdés a Fidesz győzelme, illetve legyőzése. Az LMP csak saját végelgyengülését érte el ennek megkérdőjelezésével.
Az összellenzéki lista hívei indokoltan félnek ezért egy hatásos kormányváltó üzenet hiányától az EP-választáson. De talán még beláthatnák, hogy az is csak délibábot üldözne. Az európai választáson nem lehet leváltani a kormányt, még akkor sem, ha egy értelmes ellenzéki listakoordináció létrejön, és beváltja a várakozásokat. Máskor is megüzentük már a kormánynak, hogy hová menjen, és hogy mi vagyunk a többség. Hogy most – optimista feltevések teljesülése esetén – mandátumban is meg lehet előzni? Szentgotthárdtól Battonyáig ez a különbség csak árnyékbokszolásnak fog látszani, mert pontosan az.
Pedig sikerélményre van igény, és ezt el is lehet érni. Pont mivel sem a kormány, sem különösen népszerű(tlen) törvényhozási kezdeményezések sorsa nem függ az európai választástól, a „Ki vesztett, ki nyert?” kérdésre adott válasz attól függ majd, hogy milyen várakozások ébrednek a követőkben. A Fidesz bölcsen arra tett, hogy „nőni fog a migrációellenes pártok súlya az Európai Parlamentben”: már egy éve is látható volt, hogy ez még akkor is igaz lesz 2019 májusában, ha a Fidesz megalázóan súlyos vereséget szenved a magyarországi szavazáson. Az ellenzék is megfogalmazhatna ilyen okos sikerkritériumokat: a választás után alakuljon az Orbán Viktor EU-pénzeket dézsmáló, korrupt rendszerével szemben Junckerénél határozottabban fellépő Európai Bizottság (ez az eredmény is borítékolható), Magyarországon pedig a mostoha média- és kampányfinanszírozási viszonyok ellenére is kerüljenek többségbe az ellenzéki szavazatok (elérhető cél, és egy pici mozgósításra is alkalmas).
III. Mi segíthetné az ellenzéki összefogást?
Ez inkább tűnhetett a többiek rovására történő pontszerzési kísérletnek, netán egy előre várt választási kudarcért való felelősség-áthárításnak, mint értelmes koordinációra törekvő, átgondolt kezdeményezésnek. A pártok aztán bölcsen elálltak az oda-vissza üzengetéstől, de nem találtak olyan alternatív kampánytematikát, amely az elgurult malomkövet meg tudta volna állítani. A felbuzdult szimpatizánsok azóta is pörögnek az egységlista témáján a közösségi médiában, keresetlenül megdorgálva bárkit, aki ellentmond nekik. Ezzel pedig olyan mércét állítanak az EP-választáson elért eredmény értékeléséhez – összellenzéki lista, a Fideszénél több ellenzéki mandátum –, aminek elérése felettébb kétséges. Ráadásul a múló sikerélményen kívül a siker se hozna sokat az önkormányzati választásra spóroló ellenzék konyhájára. Elbukása viszont olyan apátiát és pártellenességet teremthet az ellenzéki oldalon, amely oktalanul elbukott polgármesteri posztok és képviselő-testületi többségek sorát hozhatja az őszi önkormányzati választáson. Úgy tűnik, egyszerűen kár volt elindítani az egységlista témáját.
De nem szolgál-e rá az ellenzék mindarra a megvetésre, amit az egységlista hívei bizonyára kimérnek rá május 26-a után? A méltánytalanság ebben egyrészt az, hogy az európai választás tényleg nem egy Magyarországról eldönthető kérdésről rendelkező szavazás, hanem inkább a politikai kísérletezésre, például az önkormányzati választásokra való egyeztetést megkönnyítő házi versenyre (ki hány jelöltjét tehesse majd be a közösbe ezen meg azon a településen) alkalmas terep. Másrészt meg
Egyre újabb recepteket találunk ki arra, hogy vajon mire lenne még szükség az MSZP-n és a Jobbikon kívül (helyett) ahhoz, hogy le lehessen győzni a tatárt: ebből lett az LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd, a Liberálisok, a Kutyapárt, a Momentum és mindaz, ami még jönni fog. Ha pedig van még ezekben a pártokban hit a receptjeikben, akkor valamikor egy választáson is el kell indulniuk, márpedig a Jobbiktól és az MSZP-től függetlenül. Hol tegyék ezt, ha nem éppen a legkisebb kockázatú és (viszonylag) arányos képviseletet garantáló EP-választáson? Aki tehát az EP-választáson is egységlistát akar, annak inkább a pártok tényleges egyesülését kellene előmozdítania. És addig is jelentkezzen pártfüggetlen demokrata szavazatszámlálónak, ha tenni akar a sikerért, de nem akar egy konkrét párt mellett elköteleződni.
Ne essünk tehát kétségbe az igazán fontos és sokkal komolyabb koordinációt igénylő önkormányzati választás előtt, ha ezúttal nem sikerül a fideszes szavazóknál nagyobb számban megjelennünk egy érdektelenségbe fulladó választáson, és ne most átkozzuk ki a különutakon próbálkozókat. Való igaz, okosabban és kitartóbban kellene a pártoknak elmagyaráznia, hogy miért kell másféle összefogás az önkormányzati és az EP választáson: hogy a csodába értené meg másképp az átlagos, meg az annál is tájékozatlanabb szavazó? De minél kitartóbban ismételgetjük most tavasszal a „legyen közös lista”, „fel a győzelemre”, „áruló, aki ebbe nem áll bele” felhívásokat úgy, hogy nyilvánvalóan nem lesz egységlista, annál jobban csökkentjük a külön listákon induló ellenzék esélyeit, és annál nagyobb lesz az ellenzéki közönség május 26. utáni apátiája, még akkor is, ha az eredmények esetleg nem is annyira rosszak. Három-négy ellenzéki lista mellett lehet még döntetlenközeli mandátummegoszlás az európai választáson. Aki az ellenzék sikerét óhajtja, az most már csak belső fórumokon és politikusoknak küldött személyes üzenetekben üsse a vasat ez ügyben (április elejéig elvben még lehet változtatni az elképzeléseken, „csak” a kampány tervezését kellene teljesen leállítani addig …). Az ellenzéki közösség nyilvános hergelése a külön-külön listák ellen innentől már igazán ráhagyható a kormánypárt trolljaira.
IV. A legnagyobb ősszel sem lesz a legjobb
A közös lista ügyét az önkormányzati választásokon is túl lehet tolni. Mint például Újpesten, ahol minden fontos ellenzéki párt összeállt egy helyi civil egyesület polgármesterjelöltjének támogatására. Ez bizonyára helyes, és a pártok nyilván azt is jól átgondolták és megbeszélték, hogy miért a választott jelölt a legalkalmasabb, miként fogja volt KDNP-s létére is támogatni a kerület zömében baloldali szavazói által kedvelt politikákat, és miként számolnak majd el erről a saját tagjaiknak és támogatóiknak.
De arról sajnos nem gondoskodtak eddig, hogy akkor is beleszámítsanak az újpesti ellenzéki szavazatok a fővárosi közgyűlés választásába, ha netán mégsem győzne a kerületben a közös polgármesterjelölt. A fővárosi közgyűlésben ugyanis – a 2014-ben alkotmányellenesre módosított szabályok szerint – részben a 23+1 budapesti polgármester ül, részben pedig a vesztes polgármesterjelöltek szavazatai által megválasztott, kompenzációs listás delegáltak. Egy-egy kerület ellenzéki szavazatai csak akkor szólnak bele a fővárosi szintű versenybe, ha polgármesterjelöltjük vagy nyer, vagy pont olyan pártszövetség jelöltjeként indult, amely a 23 budapesti kerület legalább felében állított polgármesterjelöltet. Az „Együtt Újpestért-Jobbik-DK-MSZP-stb.”, „Ferencváros a Miénk”, „Soroksári Csoda” és hasonló koalíciók polgármesterjelöltjeire adott szavazatok meg mennek a kukába, ha a jelölt netán mégsem győz. Nehogy már beleszóljon a sok ellenzéki senki a főváros ügyeibe? Nyilván nem ez a cél, és lehetne inkább a kerületi képviselőjelöltek mögött álló szövetség elnevezésében hangsúlyozni a helyi civilek jelenlétét. De a polgármester-jelölteket mind a 23 budapesti kerületben (mínusz a biztosan nyerhető Angyalföldön) pontosan ugyanannak a szövetségnek kell jelölnie, hogy bármi esély legyen a fővárosi közgyűlési győzelemre. Van még idő a megoldásra, szurkoljunk.
A szerző választási szakértő. Önkéntes aktivistaként 2018-ban a Közös Ország Mozgalom közvélemény-kutatásainak szakmai felelőse, a hódmezővásárhelyi és józsefvárosi időközi polgármester-választásokon pedig az ellenzéki jelölt szavazatszámláló bizottsági delegáltja volt.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu
