Belföld

„Szépen beszélj a szembesítésen, mert eltöröm a gerincedet”

Jogerősen egy év, két évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt a Pécsi Törvényszék egy férfit, aki folyamatosan zaklatta és fenyegette a volt élettársát.

D. A. ellen a volt párja tett feljelentést zaklatás miatt. Az asszony ezt követően több alkalommal is a rendőrséghez fordult a férfi erőszakos fellépése és zaklató sms üzenetei miatt. A feljelentések alapján több nyomozás is indult a férfival szemben.

Az asszony egy alkalommal az ügyvédje kocsijában ült, amikor D. A. megállásra kényszerítette őket. Azt mondta, beszélni akar az asszonnyal és megpróbálta kinyitni a gépkocsi jobb első ajtaját. A nő és jogi képviselője azonnal a rendőrségre hajtott, hogy védelmet keressen.

Miközben a rendőrkapitányság előterében várakoztak, megérkezett a férfi is, aki a nőt szidalmazta, és követelte, hogy ne merjen újabb feljelentést tenni. A férfi rendbontó magatartásának végül a fegyveres biztonsági őr fellépése vetett véget.

Egy későbbi időpontban a nő a kiskorú gyermekeit vitte orvosi vizsgálatra. A vizsgálat után a férfi az orvosi rendelő mögött parkoló gépkocsijánál, a kiskorú gyermekei társaságában lévő asszonyra  támadt. Szidalmazta, bántalmazta, eközben a következő napi rendőrségi szembesítésükre utalva azt kiabálta, hogy „Holnap szépen beszélj, mert eltöröm a gerincedet!”.

Hogy szavainak nyomatékot is adjon, lábának felemelésével és kezével a mozdulatot is imitálta. Az asszony az őt ért fenyegető fellépés hatására sem változtatott a rendőrségen tett vallomásain. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik