Belföld

Gyurcsány: Eldőlt, nem lesz közös lista

A DK önállóan indul az EP-választáson. A listát nem a pártelnök vezeti majd.

Az InfoRádiónak a Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta: önállóan indulnak  az európai parlamenti választáson, és a párt listáját nem ő vezeti majd.

Gyurcsány Ferenc bejelentette, eldőlt, nem lesz közös lista. Azt  mondta, a Medián kutatása szerint azzal nem is járna jól az ellenzék. A listavezető személyéről a DK hamarosan dönt, a listán pedig olyanok szerepelnek majd, akik ki is mennek Brüsszelbe.

A közös ellenzéki lista nem hoz, hanem elvisz szavazatokat
Közvélemény-kutatási adatokkal támasztható alá, hogy az EP-választáson nem sok értelme van teljes ellenzéki listát állítani.

A pártok között van párbeszéd, tájékoztatják egymást, miként mozgósítják a polgárokat az európai parlementi választásra, és azt is jó ötletnek tartja, hogy minden választókerületben legyen legalább egy ellenzéki a választási bizottságban.

A tökfözelék közös utálata, még nem barátság

Gyurcsány Ferenc szerint pártja nem azt képviseli az EU-t illetően, mint a Jobbik, amely történelmében volt olyan szakasz, amikor Európa-ellenes volt. Bár Vona Gábor vezetése alatt elindult egy mérsékelt irányvonal felé, ez a folyamat még nem zárult le.

Amikor mi egy színpadon vagyunk a Jobbikkal – sokszor történt ez december óta – egyetlen vállalhatatlan mondat nem hangzik el.

A DK elnöke szerint létrejöhet majd egy színes, európai polgári ellenzék. Ezért próbál a Fidesz „homokot szórni a fogaskerekek közé”, nehezíteni az ellenzék együttműködését.

Ha ön utálja a tökfőzeléket és én is utálom, még nem biztos, hogy barátok vagyunk

– ezzel az érzékletes példával magyarázta, hogy az Orbán-rendszer elutasítása ellenére, miért nincs együttműködés a DK és a Jobbik között. A DK elnöke emlékeztetett rá, hogy korábban éppen Orbán Viktor mondta a Jobbikra, hogy rendes, hazaszerető fiatalok. A két jobboldali formáció között „lelki, politikai” kapocs volt, de mostanra a Fidesz lett a legnagyobb Jobbik-ellenes párt.

Orbán elleni lázadásra hív Gyurcsány
Szerinte a kormányfő nem hazafi, rombolja a nemzet jövőjét. Rendszere nem demokratikus, így is kell küzdeni ellene. Gyurcsány meggyőződése, hogy csak parlamenti eszközökkel ez a rezsim nem, vagy csak sok idő után roppantható meg. 

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik