Belföld

Megüthették a DK aktivistáját Orbán évértékelőjének helyszínén

A Demokratikus Koalíció (DK) feljelentést tesz, mert a párt állítása szerint egy biztonsági őr szándékosan megütötte az egyik aktivistájukat, aki a vasárnapi miniszterelnöki évértékelő helyszínén tüntetett.

A DK hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a sértett aktivista, Varga Gergő úgy írta le az esetet, hogy “tolvaj” és “O1G” feliratú papírokat raktak ki a Várkert Bazár mellett felállított kordonra, amelyeket a helyszínen tartózkodó biztonsági őrök letéptek. Állítása szerint az egyik biztonsági őr, amikor letépett egy lapot, akkor szándékosan “visszacsapott”, és ezzel a mozdulattal arcon ütötte és leverte a szemüvegét.

Arra a kérdésre, hogy a helyszínen miért nem tette szóvá az esetet, azt felelte, hogy nagyon meglepődött és nem tudta, hogyan reagáljon.

Varga Gergő arra is kitért, hogy a demonstráció részeként egy vetítőgéppel az “O1G’ feliratot akarták kivetíteni a Magyar Tudományos Akadémia épületére. Az aktivista felpanaszolta, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök igazoltatták és átvizsgálták a ruházatát, valamint odaálltak a kivetítő elé, hogy

ezt a feliratot ne tudjuk kivetíteni akkor, mikor a tüntetők megérkeznek.

A sajtótájékoztatón részt vett Rónai Sándor, a DK szóvivője, aki bejelentette, hogy aktivistájuk ügyében “kormányzati erőszak miatt” tesz feljelentést. A rendőrök fellépése miatt pedig a Független Rendészeti Panasztestülethez fordulnak, mert úgy érzik, hogy korlátozták aktivistáik szólásszabadságát – közölte.

A politikus egyúttal megjegyezte, szeretnének tájékoztatást kapni arról, hogy mennyibe került az évértékelő beszéd megtartása.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik