Belföld

Nemzetbiztonsági kockázatot találtak Demeter Mártánál

Az Országgyűlés Sajtóirodája hétfő este közleményt adott ki, melyben azt írják:

az Alkotmányvédelmi Hivatal megküldte az Országgyűlés elnökének a Demeter Márta képviselőre vonatkozó – korábban a házelnök által kezdeményezett – nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárás eredményeként készített biztonsági szakvéleményét, amely a képviselő személyében nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg.

Erre tekintettel haladéktalanul meg kell szüntetni a képviselőnek az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában betöltött alelnöki tisztségét és tagságát, kivéve, ha az Országgyűlés a kockázati tényező ellenére annak fenntartása mellett dönt.

Demeter Márta bizottsági tagságának kérdésével a Házbizottság a mai soron kívüli ülésén foglalkozott, amelyen azonban az ellenzéki frakciók képviselői nem vettek részt. Figyelemmel arra, hogy az ügyben ily módon nem alakulhatott ki konszenzus, ugyanakkor a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény hivatkozott rendelkezése alapján az Országgyűlésnek haladéktalanul döntenie kell, a házelnök Demeter Márta Honvédelmi és rendészeti bizottsági alelnöki tisztégéből és tagságából való felmentésére tesz javaslatot

– közölték.

A javaslatról az Országgyűlés várhatóan a tavaszi ülésszak első ülésnapján, február 18-án dönt majd.

Demeter átvilágítását azután kezdeményezte Kövér László házelnök, hogy az LMP-s politikus egy iratbetekintés után a honvédelmi miniszternek címzett kérdésben arról érdeklődött, miért honvédségi repülőgépen szállították haza Ciprusról Orbán Viktor lányát. Valójában viszont egy Cipruson szolgáló katona azonos nevű lánya utazott a gépen.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik