Belföld

Boross Péter az agymosás ellen a Magyar Nemzetben

A volt kormányfő ezt NYUGATON ugyanúgy bírálja, mint a lepénzelt sajtóorgánumokat. Szerinte az a tisztességes, aki Orbán Viktort támogatja.

A Magyar Nemzet újraindításának Boross Péter örül, mert úgy véli, a lapnak komoly szerepe lehet a szellemi öntisztulásban, a nemzeti önvédelemben. Az egykori kormányfő nagyon elégedett az Orbán-kormánnyal, hatalmas eredménynek tartja, hogy erős az állam, szerinte ilyen progresszív korszak csak Tisza Kálmán és Bethlen István idején volt.

Bűn lenne megakasztani ezt a kormányzást, amely elérte, hogy a volt szovjet blokk 1989-ben legeladósodottabb országából az legyen, amivé lettünk.

A kormánytagok mellett dicséri a jegybankelnököt és más vezetőket is.

Szerinte az ország nemzetközi kapcsolatai sem voltak talán soha ilyen kedvezőek. A nyugat-európai bírálatokat a morál és az intellektus ottani hanyatlásával magyarázza.

Szerinte az EU jelenlegi vezetése kártékony, el kellene tüntetni Brüsszelből. Abban biztos, hogy az európai parlamenti választások után változás lesz, de nem tudja, mekkora,

mert Nyugaton túl sok elgyötört, átmosott agyú, opportunizmusra szoktatott ember van.

A közállapotok miatt nem optimista a távlatokat illetően, mert úgy látja, a nyugati polgári, átvitt értelemben fehérnek is mondott civilizáció alkonyát éljük.

Női szerepek, ordenáréságok

Boross Péter név nélkül, gyereklánynak nevezve, bírálja Nagy Blankát, szerinte a morális, intellektuális rohadás Európa-szerte elterjedt, de idehaza agresszívabb, ráadásul

eddig bármilyen elfajultak is voltak a politikai csatározások, sekélyes a beszédmód, de mégsem a nőkhöz kötődtek ezek az ordenáréságok. A férfiakra osztották az alantasabb szerepeket, akik meg is feleltek ezeknek a durvasági elvárásoknak. Most ellenben a női politikusok viszik a prímet a primitívségben, a színvonal alatti akciók terén. Ezt láthattuk az országházi botrányokozás vagy az MTVA-székházban való garázdálkodás alkalmával is.

Egykori belügyminiszterként úgy véli, a rendőrök példásan oldották meg a nehéz helyzetet, de nagyon kell vigyázniuk, hogy ne hagyják magukat provokálni, mert ha egyszer odasuhintanak, azzal lesz tele a világsajtó.

A németországi helyzet kapcsán beszél arról, hogy nagyon kell ügyelni

a lepénzelt sajtóorgánumokra. A média át tudja fordítani a közhangulatot a hiszékeny nyugati társadalmakban. Nálunk is az a céljuk, hogy lenullázódjon a parlament tekintélye és a választások eredménye.

Szerinte éppen ezért a kormány előrelátóbb is lehetett volna a túlóratörvénnyel, amiről az ellenzék gátlástalanul valótlanságokat tálal. Boross Péter a kultúrharc kapcsán nem óvatoskodik. Azt mondja, mételyezés az, amit ideológiamentesnek álcáznak. A szakmai támadások szerinte azt is veszélyeztetik,

hogy egészséges szemléletű, normális gondolkodású új generációk nőjenek fel.

A kultúra, az oktatás és a tudomány egyes csoportjai szervezetten dühítenek az Orbán-kormány ellen, pedig mindenki tudja,

nincs ma Magyarországon más kormányképes pártszövetség, mint a Fidesz–KDNP. Mondják meg, ugyan kire szavazhatnának nyugodt lelkiismerettel az emberek?

Boross Péter azt mondja, egy tisztességes ember nem tehet mást, támogatja Orbán Viktor kormányát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik