Az EU szerint is eltér a keleti és nyugati tagállamokban árult élelmiszerek minősége

Korábban a témában:

Az  Európai Bizottság Közös Kutató Központja (Joint Research Centre – JRC) 64 azonos márkájú és címkéjű terméket vizsgált meg, és 20 esetében állapította meg, hogy azoknak eltérő az összetétele, azonban ez nem derült ki a csomagoláson feltüntetett szövegből – írta Sara Soumillion, az Európai Bizottság sajtóreferense az Index megkeresésére.

Hozzátette ugyanakkor, hogy

az eredmények alapján még nem lehet végleges következtetés levonni az Európai Unió egységes piacán belül forgalmazott élelmiszerek kettős minőségére vonatkozóan.

A cikk szerint a legtöbb terméknél, amelynek összetételében a JRC eltérést talált, a nemzeti hatóságok vizsgálatai is eltérést mutattak ki. Összesen 140 termék minőségét ellenőrzik, és végleges eredményt csak a maradék 76 termék vizsgálata után hirdet az Európai Bizottság. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a 20 eltérő összetételű terméket melyik cégek gyártják, és hogy pontosan mely márkákról van szó.

Hozzáteszik: annak ellenére, hogy a vizsgálat még nem zárult le, január végén az Európai Parlament Egységes Piacért és Fogyasztóvédelemért felelős Bizottsága (IMCO) 37 igen és egy nem szavazat mellett elfogadott egy előterjesztést, amely a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szigorításával számol.

Legalább 10 millió euróra vagy az éves bevétel 4 százalékának megfelelő pénzbírsággal büntetnék azokat a cégeket, amikről kiderül,  hogy összetételében vagy jellegében eltérő terméket forgalmaznak ugyanolyan csomagolással és elnevezéssel az EU keleti és nyugati tagállamaiban. 

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.