Gazdaság

A rászorulóknak adná az LMP a hibás, de még fogyasztható élelmiszert

Az LMP törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a rászorulók kapják meg az el nem adott, hibás, de még fogyasztható élelmiszereket.

Turcsán Szabolcs, a párt országos elnökségének tagja keddi sajtótájékoztatóján elmondta: Magyarországon évente csaknem 2 millió tonna élelmiszer kerül a kukákba. Bár ennek nagy részét a háztartások dobják ki, csaknem 300 ezer tonna a boltok hulladéka, amiből a civil szervezetek csupán 5-6 ezer tonnát tudnak megmenteni.

A párt ezért cseh és francia példára olyan törvényjavaslatot készít, amely kötelezővé teszi a szuper- és hipermarketek számára ezen termékek átadását a segélyszervezeteknek.

Az előterjesztés azt is garantálná, hogy a termékek valóban eljussanak a rászorulókhoz – tette hozzá Turcsán Szabolcs –, előírná az állam számára, hogy biztosítania kell a szükséges többletforrásokat a logisztikára.

A politikus az ellenzéki összefogással kapcsolatos kérdésre elmondta: a közös lista ötletét „tíz éve halljuk”, az LMP érdeklődése azonban jelenleg az embereket is foglalkoztató úgynevezett túlóratörvényre korlátozódik. Az európai parlamenti választási listáról egyelőre nem hoztak döntést, arról a párt kongresszusa dönt majd.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Alberto Pezzali/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik