Belföld

Kiteszik a Hős utcából a helyieket segítő civil szervezetet

Felmondta a Kontúr Közhasznú Egyesület bérleti szerződését a kőbányai önkormányzat, írja a hvg.hu. Az egyesület a Hős utcai gettó egyik épületében bérelt lakást.

Mint írták, váratlanul érte őket a Vagyonkezelő levele, melyben értesítették őket a bérleti szerződés felmondásáról. Az egyesület civil szervezetként a Hős utcai gyerekekkel foglalkozik, de segítenek a felnőtteknek is, többek közt abban, hogy élhetőek legyenek a mindennapjaik.

A Kontúr 2014 óta egyedüli tevékeny civil szervezetként van jelen a Hős utcában, közösségi terét 2015 novemberében nyitotta meg. Havi 6100 forintért béreltek lakást az önkormányzattól.

A kőbányai önkormányzat felmondta a Kontúr Közhasznú Egyesület bérleti szerződését. A Kontúr a Hős utcai gettó egyik épületében, a 15/A első emeletén bérelt lakást, több mint három éve tartanak rendszeres gyerekfoglalkozásokat, közösségi beszélgetéseket, de fogadnak külföldi egyetemi hallgatókat, szakembereket.

Tudtuk persze, hogy egyszer nekünk is el kell hagynunk a Hős utcát, de evidenciaként kezeltük, hogy hagyják, hogy addig folytassuk heti rendszerességű közösségi beszélgetéseinket, gyerekfoglalkozásainkat, ameddig csak lehet. Hiszen – ahogy arról rendszeresen beszámolunk – a helyi gyerekek olyan nagy örömmel tanulnak, alkotnak, sütögetnek, mesélnek, készülnek ünnepekre itt

– írták.

A lakást április 30-ig kell elhagyniuk, ha maradnak, magasabb bérleti díjat kellene fizetniük büntetésként. A Kontúr hosszabbítási kérelem beadását tervezi, bíznak ennek pozitív elbírálásában, de bármilyen döntés is születik, folytatják majd a munkát.

Valakinek meg kellett halnia, hogy mindenki a Hős utcára figyeljen
Augusztus óta fokozott figyelem irányul két kőbányai háztömbre, pedig az ott kialakult helyzet már évek óta feszítő. És nem csak egy Hős utca van Budapesten.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik