Belföld

Újabb „unokázós” csalókat fogtak – videó

Több milliós kárt okoztak az idős embereknek.

A Pest megyei rendőrök a minap elfogtak két férfit, akik január 23-án egy idős érdi sértettől vettek át több mint egy millió forint értékű valutát. A pénzt előzőleg tettestársuk úgynevezett „unokázós” csalás módszerével, telefonon csalta ki.

A felderítés eredményeként újabb gyanúsítottakat azonosítottak, elfogásukra pedig összehangolt akciókat szerveztek.

Egy 24 éves bujáki férfit, aki a gyanú szerint januárban többször vett át Érden időskorú sértettektől kicsalt pénzt, január 25-én vettek őrizetbe. Egy 32 éves isaszegi férfit, aki a gyanú szerint tavaly novemberben és decemberben, ugyancsak érdi idősektől vett át kicsalt pénzt, január 29-én fogtak el.

A gyanúsítottak ezúttal is több millió forint vagyoni kárt okoztak a sértetteknek.

A 24 éves bujáki férfit az illetékes bíróság letartóztatta, a 32 éves isaszegi férfi letartóztatására előterjesztést tettek az érdi nyomozók. A gyanúsítottak ellen a további eljárást többrendbeli csalás miatt az Érdi Rendőrkapitányság folytatja, vizsgálják, hogy összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekményekkel.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a lakosság figyelmét:

A csalók az időskorú áldozatot az unoka, vagy más hozzátartozó nevében telefonon hívják fel, különböző indokkal pénzt kérnek. Az is megeshet, hogy az elkövető az unokának, vagy hozzátartozónak adja ki magát, hogy az áldozatra nagyobb hatást gyakoroljon.

A leggyakoribb színlelt okok:

Az unoka, vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.
A hozzátartozó bajba került, fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.

Ilyen esetekben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát! Hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik!

Figyelem! A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyeréséhez olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik