Belföld

Rács mögött marad a várpalotai kettős gyilkosság gyanúsítottja

Két hónappal meghosszabbították letartóztatását.

A Veszprém Megyei Főügyészség indítványozta a 2018. szeptember végén, a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyben anya és gyermeke életét kioltó férfi letartóztatásának ismételt meghosszabbítását. A Veszprémi Járásbíróság az indítványnak helyt adott, két hónappal a kényszerintézkedés tartamát meghosszabbította.

Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytatja a nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy tavaly szeptember 27-én megfojtotta volt barátnőjét és megölte a 2 éves kisfiát.

A bíróság, nem végleges végzésében, megállapította, a gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábra kerülése esetén veszélyeztetné a bizonyítást.

A férfi először beismerte tettét, később azonban már tagadta. A 40 éves berhidai férfi immár azt állítja, ő csak felfedezte a holttesteket. A hazugságviszgálatot is vállalja.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik