Belföld

A Momentum megmutatta, hogyan sikálják el a Fidesz bűneit

A Momentum Facebook-bejegyzésben mutatta meg, milyen gyorsan reagál a Főkefe, ha a Legfőbb Ügyészség elé felfestett, a mozgalom szerint a Fidesz bűneit sorjázó felfestések eltüntetéséről van szó:

Így sikálják el a Fidesz bűneit.

Közzétette: Momentum Mozgalom – 2019. január 22., kedd

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, hétfő este festékszóróval jelent meg a Momentum Mozgalom néhány aktivistája a Legfőbb Ügyészség épülete előtt és telepingálták a bejárat előtti részt olyan ügyekkel, amelyekkel szerintük foglalkoznia kellene vagy kellett volna az ügyészségnek.

Ezzel az akcióval reagáltak arra, hogy tegnap az ügyészség szerint jogszerűen jártak el az MTVA biztonsági őrei a rendbontó képviselőkkel szemben, vagyis jogszerűen dobták ki az ellenzéki képviselőket a köztévé épületéből. Ellenben közérdekű üzem működésének megzavarása miatt viszont elrendelték a nyomozást.

Frissítés: Reagált a Legfőbb Ügyészség

A Legfőbbészség kedd délutáni közleménye szerint

az Igazságügyi Palota épülete előtt január 21-én késő este egy parlamenten kívüli párt aktivistáinak akciója kapcsán az ügyészség visszautasítja az igazságszolgáltatást ért politikai nyomásgyakorlást. Az aktivisták állításával szemben, a vízzel nagyobbrészt el nem távolítható felfestés köztisztasági szabálysértés megvalósítására lehet alkalmas. A kár vegyszeres eljárással történő elhárításáról az Igazságügyi Palotát kezelő Kúria intézkedett.

Hozzátették: az ügyészség az Alaptörvénynek és a rá vonatkozó törvényeknek megfelelően, az igazságszolgáltatás közreműködőjeként, függetlenül eljárva érvényesíti az állam büntetőjogi igényét. Mint írták, a politikai akció keretében megemlített ügyek közül azon esetekben, ahol annak fennálltak a törvényi feltételei, a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytatott, mint például Mengyi Roland – aki ellen 2017 áprilisában vádat emelt – vagy Simonka György – akit 2018. novemberében gyanúsítottként hallgatott ki – ügye.

Az OLAF-ügy felemlegetésével kapcsolatban kijelentették:

Az OLAF magyarországi közvilágítási projektekkel kapcsolatos 2017. december 22-én kelt ajánlását 2018. január 8. napján kapta meg a Legfőbb Ügyészség. A Legfőbb Ügyészség az ajánlást az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Pest Megyei Főügyészségnek továbbította, amely az ügyben – az OLAF által kezdeményezett ügyekben mindig követett gyakorlatnak megfelelően – 2018. január 22. napján nyomozást rendelt el, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta. Az új Be szerinti felderítési szakban lévő eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a 2018. október 26. napján kelt határozatával bűncselekmény hiányában megszüntette.

Ügyészség: Jogszerűen jártak el az MTVA biztonsági őrei a rendbontó képviselőkkel szemben
Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt rendeltek el nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik