A matematikai megközelítés jogi ügyekben persze álságos és komolytalan. Egy büntetés kiszabása soha nem egyszerű matematika. Ha az lenne, bírák helyett akár számítógépek is hozhatnának ítéleteket és nem kellene annyit bajlódni holmi bonyolult büntetőjogi szabályokkal. Mindez akkor jutott eszembe, amikor olvastam, hogy a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a büntetések súlyosítását indítványozta a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügyben.
A „halálkamion” néven elhíresült eset csaknem négy éve történt. Embercsempész banda működött Magyarországon, közülük 14-en álltak a bíróság előtt. Egy meleg augusztusi napon 71 embert – köztük nyolc nőt és négy gyereket – zártak be egy belülről nem nyitható, szellőzés nélküli hűtőkamionba, hogy Ausztriába csempésszék őket. Ezt a „fuvart” négy vádlott intézte, egyikük a kamiont vezette, előtte haladt az „előfutó”, legelöl pedig a csempészbanda két vezetője.
Egy ideig kiabáltak, dörömböltek, próbálták kitépni a gumitömítéseket, de ettől sem lett több levegő. Haláltusájuk rettenetes volt. Másfél-két órán át haldokoltak, fulladoztak. Közülük néhányan két óránál is hosszabban szenvedtek, miközben halott társaikat látva tudták, ez vár rájuk is. Elképzelni is nehéz ennél nagyobb gyötrelmet.
Mit tettek eközben a vádlottak? Telefonon tartották egymással a kapcsolatot, íme az egyik beszélgetés:
– Szervusz testvérem!
– Meg tudnád mondani az embereknek a teherautóban, hogy fejezzék be a dörömbölést, mert a sofőrnek meg kellene állnia tankolni. A sofőr megnézi, hogy adhatna vizet az embereknek. Azt mondja, fél kinyitni a hátsó ajtót, mert azonnal ki fognak ugrálni.
– Nem, nem, nem! Elő nem fordulhat, hogy kinyitja az ajtót! Ha kinyitja, mindenki ki fog ugrálni.
– Tudom. De hogyan adjon akkor vizet nekik?
– Nem tud vizet adni nekik. Mondd meg neki, hogy csak menjen tovább. És ha meghalnak, tegye ki őket valahol Németországban, az erdőben.
A beszélgetésből egyértelmű, hogy mind a négy vádlott tudott arról, hogy „utasaik” rendkívüli kínok között meghalhatnak, ám – jogi nyelven szólva – belenyugodtak ebbe a lehetőségbe, azaz számoltak az áldozatok halálával.
A vádlottak Ausztriában, Parndorf közelében leállították a kamiont az út szélén és ott hagyták. Másfél nappal később vette észre egy autópálya-karbantartó, hogy a kamionból folyadék csöpög és iszonyatos bűz árad belőle. Ő értesítette a rendőrséget. Ekkor találták meg a 71 holttestet, köztük a négy kisgyereket. A legkisebb egy 10 hónapos csecsemő volt.
A Kecskeméti Törvényszék első fokon a négy embercsempészt 25-25 évi fegyházbüntetésre ítélte, a bűnszervezet további 10 tagja – akik más esetekben vettek részt – 4, illetve 5 év fegyházbüntetést kapott.
Az embercsempészet egyik minősített esete, amikor azt a sértett sanyargatásával követik el. Talán nem is igényel külön magyarázatot, hogy ebben az esetben ez a súlyosabban minősülő körülmény megvalósult. Az emberölés miatt pedig akár életfogytiglant is ki lehetne szabni, hiszen az ölést különös kegyetlenséggel, több emberen, köztük 14 év alatti gyerekek sérelmére követték el.
Ezek a minősítő körülmények egyenként és önmagukban is megalapozzák az életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásának lehetőségét.
Az ügyészség éppen emiatt fellebbezte meg az ítéletet. Bár igaz, hogy ez a belenyugvás – amit a jog eshetőleges szándéknak nevez – enyhítő körülmény és a bírói gyakorlatban általában nem szabnak ki miatta életfogytiglant, ám ez az eset – szerintem – nem hasonlítható azokhoz az ügyekhez, amelyek ezt a gyakorlatot kialakították.
A bírónak persze az a dolga, hogy egy ügyben, bármely ügyben, mérlegre tegyen mindent, ami a korrekt ítélet meghozatalához szükséges. Sokszor nem is csupán a súlyosító, és/vagy enyhítő körülményekről van szó, hanem például arról, hogy elegendő bizonyíték van-e a bűnösség kimondásához. Gondoljanak például a vörösiszap-ügyre! Mekkora felháborodást keltett, amikor az elsőfokú bíróság felmentette mind a 15 vádlottat. Azt mondták az emberek: ez lehetetlen! Három falut öntött el több tonnányi vörösiszap, nyolc ember meghalt és több mint kétszáz megsérült. Hogy lehet, hogy senki sem felel ezért a katasztrófáért? Miközben emberileg érthető ez a felzúdulás, a bírónak azt kellett vizsgálnia, vajon tényleg azok az emberek felelnek-e a tragédiáért, akiket az ügyész a vádlottak padjára ültetett.
Ám a szakértői vélemények, a bizonyítékok arra mutattak, hogy nem, nem ők a bűnösök. Mert nem ők tehettek arról, hogy a vörösiszap-tározót évtizedekkel korábban rosszul tervezték, rossz helyre és rosszul építették meg és az éppen akkor ment tönkre.
De hosszú évek múlhatnak azon is, hogy a bíró hogyan mérlegeli a súlyosító és az enyhítő körülményeket. Nincs ugyan még ítélet M. Richárd, a Dózsa György úti halálos gázolás vádlottjának ügyében, de már a balesetről szóló első egyoldalú hírek is „népharagot” váltottak ki. M. Richárd „kábítószer hatása alatt” iszonyú sebességgel száguldott a Dózsa György úton, összeütközött a „szabályosan kanyarodó” Citroennel és elgázolta a buszmegállóban várakozó embereket, akik közül ketten meghaltak. Igaz, ami igaz, M. Richárd nem egy makulátlan úriember, számos alkalommal ütközött már össze a törvénnyel. De kiderült, hogy fogyasztott ugyan kábítószert, viszont napokkal a baleset előtt, így az nem befolyásolta vezetési képességét. Igaz, hogy nekiütközött a kanyarodó Citroennek, ám a Citroen szabálytalanul kanyarodott, vagyis a másik vezető is felelős a balesetért. Vádat emeltek ő ellene is.
Sem ezekben az esetekben, sem a halálkamion ügyében nincs még jogerős ítélet. Az azonban jól látszik e példákból is, mi mindenre kell figyelnie a bírónak ahhoz, hogy törvényes és igazságos ítélet hozzon.
(A szerző nyugalmazott bíró)
Kiemelt képünkön: Az elsőrendű vádlott, L. S. az ellene és tizenhárom társa ellen emberölés, embercsempészés, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2018 júniusában. Első fokon 25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a törvényszék azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta a parndorfi halálkamion ügyében.
Fotó: Ujvári Sándor / MTI
