Belföld

Kiejthették a hároméves kistarcsai kislányt negyedikről

Elkészültek a toxikológiai, a fizikusi és a korbonctani szakértői vélemények is annak a hároméves kislánynak az ügyében, aki tavaly májusban zuhant ki egy kistarcsai ház negyedik emeletéről. Pannikát még sikerült a mentősöknek a helyszínen újraéleszteni, de olyan súlyos koponya- és belső sérüléseket, töréseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt. A rendőrség kiskorú veszélyeztetésével gyanúsította meg a szülőket és a gyermek keresztanyját.

A toxikológiai és a korbonctani vizsgálat is azt állapította meg, hogy kisebb mennyiségű alkohol volt a kislány szervezetében, amikor történt a tragédia. A fizikus szakértői vélemény pedig arra jutott, hogy egyáltalán nem biztos, hogy nem megemelték a kislányt és úgy zuhant ki. Újabb szakértői vizsgálatot indítványoztam annak a megállapítására, hogy a kislány fizikailag képes volt-e egyáltalán arra, hogy a radiátorról egyedül felhúzza magát a 140 centi magasságban lévő ablakig. Ennek a megállapítása azért nagyon lényeges, mert kibilleni csak csipőmagasságban képes valaki

– magyarázta lapunknak a keresztanya ügyvédje, Varga Zoltán, aki szerint nem kizárt, hogy kiejthették a kislányt az ablakon.

A rendőrség poligráfo­s vizsgálatnak vetette alá a szülőket és a gyermek keresztanyját, akinek vigyáznia kellett a kicsire. Erre azért volt szükség, mert a szülők azt vallották, nem tudtak róla, hogy kislányuk egyedül marad, míg a keresztanya ennek ellenkezőjét állította. A hazugságvizsgálat szerint az anya nem mondott igazat. Az asszony tudta, hogy Panni teljesen egyedül lesz a lakásban. Az apa igazat mondott, nála egyszer sem jelzett a műszer.

Ügyfelem esetében a poligráfos vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy nem állított valótlant a kihallgatása során. De eddig még csak olyanokat kérdeztek tőle, hogy aludt-e a pici, amikor elhagyta a lakást

Kiemelt kép: iStockhpoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik