Belföld

Nagy Blanka: Azért műveli ezt a kormány velem, mert félnek tőlem

A gimnazista lány azt mondja, csak nevetni tud azon, hogy milyen szintre süllyedt a kormánysajtó, és eszében sincs eltűnni a nyilvánosság elől: a szombati tüntetésen újra felszólal majd.

Az emberek 85 százaléka gratulál és azt hiszem, életemben nem hívtak még fel ennyien két óra alatt, hogy kifejezzék, hogy mennyire nagyszerűnek tartják, hogy nem omlok össze

– mondta Nagy Blanka a 24.hu-nak, miután a kormánysajtó kedd délután arról írt, hogy több tárgyból is bukásra áll, illetve sokat lóg az iskolából. A 18 éves diáklány cáfolta a propaganda állításait, és korábban elmondta, egy tárgyból sem áll bukásra.

A gimnazista elmondása szerint mióta decemberben nyilvánosságra került a kecskeméti tüntetésen tartott beszédéről készült videó, azt gondolta, hogy ha ebből esetleg bármilyen médiavisszhang is lesz, akkor a negatív kritikákat nem fogja jól bírni és teljesen összeroppan majd.

Viszont nagyon meglepődött, hogy semennyire sem érdekli, amikor negatív kritikák kerülnek ki róla, többek közt azért, mert ezeknek a száz százaléka hamis állításokon alapszik, úgyhogy egy percre sem fordult meg a fejében, hogy rosszul kellene éreznie magát.

A diáklány úgy gondolja, hogy azok az emberek, akik eddig kedvelték, azok innentől kezdve is kedvelni fogják, akik pedig utálták, azok ugyanúgy utálni fogják, úgyhogy nem változott túl sok minden az utóbbi időben.

Az iskolában mindenki próbálja úgy kezelni a dolgokat, mintha semmi nem történt volna, ennek rettenetesen örülök, mert úgy gondolom, hogy az iskola nem az a hely, ahol különösebben beszélni kéne arról, hogy éppen hogy járatnak le

– jegyezte meg, majd hozzátette, természetesen jól esik neki, amikor gratulálnak neki, de tapasztalatai szerint az iskolában úgy kezelik a helyzetet, mintha nem történt volna semmi.

A megjelent cikkek miatt a fiatal lány jogi lépésekre készül, amikre elmondása szerint úgy szánta rá magát, hogy rájött, hogy amit most a kormány művel vele, azt azért teszik, mert félnek tőle.

Az az igazság, hogy a régi rendszerekben is el akarták nyomni azokat, akik kiálltak és elmondták a véleményüket, megfélemlítő hadjáratot indítottak ellenük, és úgy néz ki, ez a 21. században a Fidesz részéről ugyanígy működik

– jelentette ki. Nagy Blanka szerint amit a kormány jelenleg tesz, már nem gyerekes tréfa vagy kicsúfolás, hanem jóval túlmutat ezeken, hiszen a személyiségi jogok megsértése már bűncselekménynek számít.

Engem is meglepett, amikor kiírták, hány tárgyból állok bukásra és mennyit hiányoztam, hiszen a KRÉTA rendszere nem ezt mutatja

– mondta a diáklány, aki szerint ha alá tudták volna támasztani valamivel az állításokat, akkor azt mondja, hogy rendben, ő is igazolja, de mivel ez nem történt meg, illetve még csak nem is igaz az állítás, így csak nevetni tud azon, hogy „ennyire szánalmas szintre lesüllyedtek”.

A gimnazista nem tűnik el a nyilvánosság elől, ugyanis szombaton a budapesti tüntetésen szólal majd fel, noha sokan kérdezték tőle az utóbbi időben, nem lenne-e jobb kicsit visszahúzódnia.

Ez is csak azt igazolja, hogy egy megfélemlített országban élünk, ami a kormány hibája, miután olyan szintre emelték a megfélemlítést, hogy az emberek el is hiszik azt, hogy ez egy olyan hely, ahol nem szabad kifejeznünk a véleményünket, mert az veszélyes

– közölte.

Az iskolai érdemjegyeiről szóló cikk szerzőjétől csak annyit kérdezne, hogy nem köpi le saját magát a tükörben reggelente, és annyit üzenne neki, hogy már óvodában is tudják a gyerekek, hogy ha állítanak valamit a másikról, akkor utána kell nézni, mindaz igaz-e.

Kiemelt kép: Facebook / Hallgatói Szakszervezet

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik