Belföld

A kormánysajtó szerint Nagy Blanka több tárgyból bukásra áll, a 18 éves lány cáfol

Ahogy korábban megírtukBayer Zsolt az Echo TV hétfő esti műsorában úgy nyilatkozott Nagy Blankáról, arról a 18 éves lányról, aki felszólalt a kecskeméti túlóratörvény elleni tüntetésen, hogy

No, hát akkor, kedves Blanka! Az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli. És hogyha így folytatod, akkor belőled nem hős lesz, hanem maradsz egy szerencsétlen, nyomorult, rohadt, kis proli.

Bayer nyilatkozata után a Ripost közölt egy cikket azzal a címmel, hogy „Több tárgy­ból bu­kásra áll, foly­ton lóg az is­ko­lá­ból a mocs­kos szájú di­ák­tün­tető”, melyben azt írták, a diáklány több tárgyból bukásra áll, sokat lóg az iskolából, ezért gyanújuk szerint le sem fog érettségizni. A cikket természetesen rögtön átvette az Origo, a Figyelő és a Lokál is.

A hvg.hu-nak azonban Nagy Blanka elmondta, egy tárgyból sem áll bukásra, mint mondta:

ez egy rettenetesen meglepő tény, magam sem tudtam róla.

Hozzátette, száz órát sem hiányzott még az iskolából, és megjegyezte, hogy ugyan nem ő az iskola legjobb tanulója, de fogalma sincs, ezt honnan vette a Ripost.  A lány jogi lépéseket tesz a megjelentek miatt, és szánalmasnak tartja, amit a kormánypárti média művel.

Megjegyezte, hogy mivel a tüntetés után egy hónappal kezdtek el igazán foglalkozni vele, „néhány embernek lassú lehet a felfogása”.

Kiemelt kép: YouTube/444

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.